Elkeserítőek Ukrajna kilátásai

Az Ultrahang csatorna legutóbbi adásának Resperger István ezredes, egyetemi tanár volt a vendége, akivel az orosz–ukrán, a szíriai és az izraeli háború részleteiről beszélgetett a műsorvezető. Resperger többek között olyan kérdésekre igyekezett választ adni és találni, hogy mi történik a frontokon, milyen eszkalációs folyamatok várhatók, illetve mikor érhetnek véget ezek a háborúk.

A beszélgetés elején elhangzott az a mondat, hogy „a háború az egyetlen dolog, ami nem Kínában készül”.

Erre a műsorvezető közbevetette, hogy a távol-keleti ország is készül a háborúra, az ezredes pedig itt megjegyezte, hogy nemcsak készül, hanem szállít is mindenhova.

Az ezredes ezután azzal folytatta, hogy bár már nincs sok hátra a 2024-es évből, de a választások meghatározóak, és nagyon döntő változások történtek. Példaként Németországot, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat hozta, ahol a voksolások máshogy alakultak, mint ahogy azt a közvélemény elvárta.

Majd ismertette, hogy tavaly az USA katonai kiadásokra 900 milliárd dollárt költött. S míg Kína 220 milliárdnyi összeget jelentett be, egyes felmérések szerint inkább a 700 milliárdot közelítette meg, és Oroszország csak a harmadik helyen áll. De a műsorban az is elhangzott, hogy a legtöbb katonával ugyancsak az USA rendelkezik, majd Kína, Észak-Korea és India következik.

Resperger István ezután rátért az orosz–ukrán háborúra. Emlékeztetett, az amerikai, a brit és a francia kormányzat engedélyezte rakétáik bevetését Oroszországon belüli ellenséges állások támadására. Az első napokban hat darab ATACMS-rakétát indítottak el, ezek közül az értesülések szerint ötöt lelőttek, és csak egy csapódott be orosz területen. „S a válasz is hasonló volt, többek között Oreshnik rakétával” – hangzott el.

Az ezredes az Oreshnik rakétáknál maradva felidézte, hogy az orosz sajtóban olyan információk és felvételek is megjelentek, amelyekből többek között kiderült, hogy ezekkel a fegyverekkel 20 percen belül akár Varsó, Berlin vagy akár London is elérhető. Mindez pedig nem meglepő mód „kisebb pánikot” eredményezett, mivel ezeket szinte lehetetlen lelőni, ez lényegében egy kivédhetetlen fegyver” – hangsúlyozta a szakértő.

Az egyetemi oktató arról szintúgy beszélt, hogy az ukránok úgy értesültek, hogy jövőre Oroszország szeretne még több embert mozgósítani, de ezzel nem tudott az ezredes egyetérteni, mert véleménye szerint az orosz gazdaság már így is „ki van feszítve”. Mintegy 500 ezer ember dolgozik a hadiiparban, akik máshonnan hiányoznak. Az interjú során az ezredes arra is rámutatott, hogy várja mindenki a fagyokat, hogy a harcjárművek mozoghassanak, és nem kizárt, hogy télen bevonulhatnak az orosz erők Harkivba.

Elolvasom a cikket