„Európának Lengyelország nyomdokaiba kell lépni”

MH/MTI
2024. december 5. csütörtök. 19:10

Metsola és az európai parlamenti (EP) elnökök értekezletének tagjai a januárban kezdődő soros lengyel EU-elnökség alkalmából látogattak Varsóba.

A küldöttségek tárgyalását követő sajtókonferencián az EP-elnök arról számolt be, hogy az ukrajnai háború volt az egyik napirendi pont. „A háború harmadik évébe lépünk, így az egyöntetűséget, egységet és a háborús fáradtság hiányát kell megmutatnunk – fogalmazott. Hozzátette: a felkészültség szintjének – olyan magasnak kell lennie, mint a fenyegetések szintje –, ebben a tekintetben – Lengyelország nyomdokaiba kell lépni.”

Európa biztonságának védelme jelentős beruházásokat igényel saját védelmi képességeinkbe – folytatta Metsola. Rámutatott: Európa a GDP 1,9 százalékát költi védelemre, míg Oroszország kilenc százalékot.

Donald Tusk a sajtóértekezleten bejelentette: a lengyel EU-elnökség prioritása a biztonság lesz, továbbá az energia, „mint az EU teljes versenyképessége visszaszerzésének egyik fő feltétele”, valamint „a polgárok különböző csoportjainak védelme” és a tisztességes gazdasági verseny.

Tusk elégedettséggel nyugtázta, hogy az EU-ban „egyre kevesebb ellenzője van annak a felfogásnak, hogy az európai… és a nemzeti határok védelme közös prioritás”. Hozzátette: a csütörtöki varsói egyeztetéseken az is bebizonyosodott, hogy „nem mindenki van elragadtatva” a lengyel kormány azon kezdeményezésétől, amely lehetővé tenné a menedékjogi kérelmek benyújtásának ideiglenes regionális felfüggesztését.

Aláhúzta: ebben a tekintetben Lengyelország nemzeti szinten „kemény politikát” fog folytatni, és a kormánytagok arra is törekednek, hogy meggyőzzék az európai partnereket: közös ügy például „a fehérorosz és az orosz rezsim által eszközként használt” illegális migrációval szembeni hatékony határvédelem.

Az EP küldöttsége csütörtök délután Szymon Holowniával és Malgorzata Kidawa-Blonskával, a lengyel parlamenti alsó- és felsőház elnökeivel is találkozott.

Elolvasom a cikket