Idén december 8-án, vasárnap rendezik a 9. PENNY Mikulásfutást, amely a főváros leglátványosabb szabadidősport rendezvénye lesz a karácsonyt megelőző, ünnepi időszakban.
Több ezer tetőtől talpig pirosba öltözött futó rajtol vasárnap a Fővám térről, majd oda is érkezik vissza. Mindezt ráadásul garantáltan hóesésben, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan a Budapest Sportiroda mesterséges hószállingózással is fokozza a téli hangulatot.
Az érdeklődők három táv közül választhatnak: a legkitartóbb Mikulások öt, a kicsit kényelmesebbek 2,3, míg a kisgyerekes családok pedig egy kilométeren állhatnak rajthoz. A rendező közölte, mindenkit szeretettel vár az esemény napján a Fővám téren, a Corvinus Egyetem előtt, a rajt melletti területen.