Így pénzeli és irányítja a „független” oknyomozó újságírókat az amerikai kormány

A szervezet mindezek alapján olyannak tűnik, amely, ha meglehetősen egyoldalú is, legalábbis bizonyos sztenderdek szerint működik.

Azonban nemrég kiderült, hogy korántsem ez a helyzet.

Hétfőn a francia Mediapart és partnerei nyilvánosságra hoztak ugyanis egy jelentést. Ez a jelentés pedig rávilágít az OCCRP tulajdonosi hátterére, finanszírozási forrásaira, valódi céljaira és célkitűzéseire, mindarra, ami eddig a tiszteletreméltó nemzetközi szervezet leple alatt folyt.

Már az is beszédes, hogy egyébként az anyag elkésztésében részt vett a német Norddeutsche Rundfunk (NDR) is, amely médium azonban saját anyagait nem publikálta, ugyanis kőkemény fenyegetéseket kapott az OCCRP-től.

A többi szervezet ettől függetlenül nyilvánosságra hozta, amit talált.

S ebből kiderült, hogy a magát független oknyomozó újságírói szervezetként bemutatót OCCRP legfőbb finanszírozói közé tartozik az amerikai kormány Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID), a National Endowment for Democracy (NED), azaz a Soros Alapítvány.

A most publikált jelentés szerint az OCCRP 2008-as megalapítása óta legalább 47 millió dollárt (18,5 milliárd forint) kapott amerikai kormányzati forrásokból.

A már említett NDR-nek Drew Sullivan, az OCCRP társalapítója és kiadója elmondta, az amerikai kormány is döntő pénzügyi támogatást nyújt a szervezet működéséhez. Sullivan azt is kijelentette:

Nagyon hálás vagyok az amerikai kormánynak a támogatásért.”

Persze ez önmagában nem feltétlenül jelentene sokat – számos civil szervezet és médium kap pénzt az amerikaiaktól (itthon itt van mindjárt az amerikai Külügyminisztérium által kistafírozott Telex), azonban a jelentés elég egyértelműen leírja, hogy az amerikai kormány a pénzért cserébe befolyással is rendelkezik a szervezetre.

Azon túl, hogy az Egyesült Államok vezetése egyértelműen meghatározza, hogy aktuálisan éppen mely országcsoportokkal és témákkal foglalkozik a szervezet, Washingtonnak joga van megvétózni a szervezeten belüli kulcsfontosságú személyi döntéseket.

Vagyis megmondják, miről szabad írni, és azt is, hogy miről tilos.

Az OCCRP szerint persze az amerikai kormány sosem él ezzel a jogával. Shannon Maguire, az USAID munkatársa ezt egy nyilatkozatban elismerte, mondván, hogy az ügynökségnek „joga van beleszólni” a személyzeti döntésekbe.

A szervezet jelentős pénzt kap magánadományozóktól is, ezek közül kiemelkedik a Soros György által alapított Open Society Foundations (OSF).

Az OCCRP szoros kapcsolatban áll a Globális Korrupcióellenes Konzorciummal (GACC), amely az Egyesült Államok Külügyminisztériuma által társfinanszírozott program. Ebben többek között részt vesz az a Transparency International (TI) is, amelyről nemrég a Szuverenitás Védelmi Hivatal kiderítette, manipulál, dezinformál és globális érdekeket szolgál.

A hivatal megállapította, a Transparency International (TI) nemzetközi hálózatának magyarországi alapítványa egy globális lobbihálózatba illeszkedve, politikai nyomásgyakorló tevékenységet fejt ki.

A TI nemzetközi hálózatának magyarországi alapítványát döntően külföldről pénzelik. A nagy támogatóik között szerepelnek például Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai és az Európai Bizottság. De nyugati országok közvetlenül is támogatják őket.

A GACC elsődleges feladata egyébként, hogy az OCCRP cikkei alapján bírósági vizsgálatokat, szankciós eljárásokat és

a civil társadalom mozgósítását indítsa el, utóbbit éppen a Transparency 65 országban jelen lévő helyi szervezeteinek támogatását felhasználva.

Mike Henning, az USAID munkatársa szerint az OCCRP munkája az amerikai külpolitika előmozdításának kulcsfontosságú eszköze.

A finanszírozásnak összhangban kell állnia az Egyesült Államok külpolitikai és gazdasági érdekeivel, és elő kell mozdítania azokat”

– tette hozzá.

Az USAID pedig Magyarországi szervezetek számára is bőkezűen osztogatja a forrásokat.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Samantha Power volt amerikai ENSZ-nagykövet vezetésével újraindította tevékenységét Magyarországon az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID).

Az utóbbi években nagyjából összesen 1,2 milliárd forint landolt magyarországi szervezeteknél.

A USAID vezetője februárban bejelentette, csatlakoznak az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és a Budapest Pride tevékenységéhez.

Ezek után már nem nehéz rájönni, hogy mi is valójában az OCCRP. Az amerikai kormány eljuttatja a megfelelő információkat az OCCRP-hez, a szervezet ezeket megfelelően „tálalva” továbbítja a médiapartnereihez.

Ezzel indokot szolgáltatva az amerikai hírszerző ügynökségeket és kormányzati szerveket beavatkozáshoz.

Az OCCRP honlapján Magyarországra rákeresve jelenleg is számos olyan cikket találhatunk, amelyek a magyar korrupcióról szólnak, megkérdőjelezik a magyar választások tisztaságát, vagy éppen a szólás- és médiaszabadság kapcsán fogalmaznak meg éles bírálatokat.

Elolvasom a cikket