MH/MTI
2024. december 5. csütörtök. 22:07
Közben Michel Barnier kormányának előző napi parlamenti megbuktatását követően több vezető politikus is a köztársasági elnök lemondását szorgalmazta.
„Az Önök által demokratikusan rám bízott mandátum öt évre szól, és én azt a végéig fogom gyakorolni” – mondta a francia elnök. Azt is bejelentette, hogy a „következő napokban” kinevez egy új miniszterelnököt, akit egy, a „közérdeket szolgáló kis létszámú” kormány megalakításával fog megbízni.