MH/MTI
2024. december 5. csütörtök. 19:54
Az Elek Gyula Arénában több mint 1100 fő – főként zöldmelegítőbe öltözött fiatal sportolók, a korábbi díjazottak, valamint a klub elnöksége és az FTC Baráti Kör tagjainak – jelenlétében megtartott ünnepségen először Bácsi Péter, a klub fair play bizottságának társelnöke beszélt a sportszerűség fontosságáról a sportban és a mindennapokban.
Amint elhangzott, az idén nyolcadszor kiosztott Igazi Zöld-Fehér Hős kategóriában az elismerés egy olyan sportoló számára adható, aki különleges sportemberi nagyságról tett tanúbizonyságot az év vagy a versenyszezon során.
Az idei díjazott Fábián Gergő, a klub vízilabda-szakosztályának utánpótlásedzője lett. A tréner a korosztályos csapatának bajnoki mérkőzésére készült, amikor kiderült, hogy a rivális OSC együttese nem tudott volna odaérni a margitszigeti mérkőzésre, részben mert utazási nehézségeik támadtak, részben mert az edzőjük is megbetegedett. Fábián Gergő ekkor a csapat elé ment, összeszedte az OSC játékosait, gondoskodott a Margitszigetre szállításukról, sőt, még a bemelegítésükről is, egészen addig, ameddig a beugró OSC-edző a helyszínre nem érkezett. Ezt követően az esélyesebb ellenfél megnyerte a mérkőzést.
A korábbi ob I-es vízilabdázó, a klubnál művészeti vezetőként, majd marketingesként, most pedig utánpótlásedzőként dolgozó, diplomáját Amerikában szerző Fábián Gergő elmondta, számára természetes volt, hogy így cselekedett, és nem gondolta volna, hogy egyszer fair play-díjat kap érte. Az elismerést Deregán Gábor, a klub fair play bizottságának tagja, a Magyar Fair Play Bizottság főtitkára adta át.
A Fradi Szív kategóriában az elismerés olyan magánszemély, cég vagy szervezet részére adható, aki vagy amely a klub számára fontos társadalmi ügyben támogatta az FTC törekvéseit. A díjat ebben az évben a 2020-ban alapított gyermek szurkolói csoport, a Green Kids kapta. Képviselőjük, Juhász Dominik egy kisfilmen elmondta, hogy a B-középpel szemben lévő szurkolói szektorban, egységes pólókban vesznek részt a Ferencváros mérkőzésein, de sokszor idegenbe is elkísérik a csapatot, és járnak jégkorong-, kézilabda- és vízilabdameccsekre is. Remek ötleteikkel egy-egy sporteseményre feliratot vagy mini-koreográfiát is készítenek. Ezek közül is kiemelkedik a Fiorentina elleni, a teljes Green Kids szektort lefedő emlékezetes lila olvadó hóemberes látvány. Az ifjú szurkolók a díjat Bácsi Pétertől vehették át.
A Ferencváros 2017 óta ismeri el saját fair play-díjával az arra érdemes versenyzőit, szakembereit, támogatóit és szurkolóit, és az elismeréseket – a koronavírus-járvány miatt – hatodszor adták át egy nagyszabású gála keretében.
Objektum doboz