MH/MTI
2024. december 5. csütörtök. 22:42
„Szörnyű ez, de nincs más választásunk” – jelentette ki Ingrid Coenradie, hozzátéve: ez az egyetlen módja annak, hogy helyet csináljanak az újabb bűnelkövetőknek.
A tárca közleménye szerint az intézkedés a mindössze hétnapi elzárásra ítélteken kívül mindenkire vonatkozik.
„Az intézkedés átmeneti, és a lehetőségekhez mérten a legkevesebb rabot érinti” – tették hozzá a közleményben, amely szerint a túlzsúfoltságot a hosszabb börtönbüntetések, a pszichiátriai esetek, illetve a fiatal felnőtt elítéltek növekvő száma, valamint a helyreállítási munkák okozzák.
„A kabinet támogatja a szigorúbb büntetéseket, ez pedig azt jelenti, hogy nagyobb börtönkapacitásra van szükség” – közölte a minisztérium.
Az országban a börtönök telítettsége közel van az úgynevezett „fekete kódhoz”, amely annyit jelent, hogy nem tudnak helyet biztosítani az újonnan letartóztatottaknak, illetve elítélteknek – emlékeztetett a Dutchnews
Coenradie szeptemberben már ismertette azon elképzelését, amely szerint a Hollandiában elítéltek egy része észtországi börtönökben tölthetné le börtönbüntetését. Az államtitkár ekkor el is látogatott a balti országba, a tárca pedig most azt közölte, hogy Coenradie a terv „pénzügyi és logisztikai részletein dolgozik”.