A német nyugdíjasok menedéke lett Magyarország

Az 55 éves Iwan 1998-ban vásárolt egy telket a Balatonhoz közeli somogyi kistelepülésen, Szőlősgyörökön – amely a kommunizmus idején a kelet- és nyugatnémetek kedvelt találkozóhelye volt –, hogy valamikor oda vonul vissza. A közelmúltbeli németországi politikai és társadalmi változások azonban felgyorsították a költözést – írta a Reuters nyomán a Magyarnemzet.hu.

A brit hírügynökség azt írja, az elmúlt években több ezer, többnyire nyugdíjas német telepedett le Magyarországon, akiket az olcsó lakhatás és az alacsony megélhetési költségek csábítanak.

De van egy másik vonzerő is – mondják maguk a külföldiek és a politikai elemzők is –, méghozzá Orbán Viktor miniszterelnök bevándorlásellenes retorikája és magatartása, amelyet a kivándorlással foglalkozó közösségimédia-csoportokban széles körben osztanak.

„Az eddigi politika nyomán és Angela Merkel 2015-ös menekültinváziója során lehetett látni, hogy a helyzet évről évre rosszabb lett” – mondta Iwan, aki az építőiparban dolgozott.

Valahogy az volt az érzésed, hogy másodosztályú állampolgár vagy, csak azért létezel, hogy dolgozz és fizess

– emelte ki.

Emlékezetes, Angela Merkel 2015-ben megnyitotta Németország határait több mint egymillió migráns előtt, akik közül sokan szíriaiak voltak, és a háború és a szegénység elől menekültek. Ez külföldön elismerést váltott ki, de otthon ellentmondásosnak bizonyult, és politikai bukásához vezetett.

Anas Modamani szíriai menekült berlini lakásában azt a szelfit mutatja, amelyet Angela Merkel német kancellárral készített egy berlini menekültközpont előtt

Anas Modamani szíriai menekült berlini lakásában azt a szelfit mutatja, amelyet Angela Merkel német kancellárral készített egy berlini menekültközpont előtt

Fotó: AFP/John Macdougall

Iwan véleménye visszhangzik a német jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt nyelvezetében, amely választási sikerek sorát aratta, különösen a keleti országrészben. Az AfD is azt mondja, Németországot elárasztották a bevándorlók, és a kormány már nem képes uralni a helyzetet. Az ország vezetése szerint a migránsok létfontosságúak a munkaerő és a gazdaság számára, bár ígéretet tett arra, hogy keményebb fellépést foganatosít az illegálisan érkezőkkel szemben.

Az Orbán-kormány politikája vonzza Magyarországra a németeket

2022-ben mintegy 22 100 német élt Magyarországon. Az érkezők száma 2021-ben érte el a csúcsot, amikor 4036-an érkeztek a magyar hivatalos adatok szerint. Körülbelül a felük hatvan év feletti volt.

„Számukra Magyarország biztonságos ország – mondta Váradi Mónika, a HUN-REN Gazdasági és Regionális Kutatások Központjának szociológusa, aki az újonnan érkezőket kutatta. – Elég olcsón tudnak itt élni, lakást találnak, és azt mondják, nincsenek migránsok. Ők válságként érzékelik a németországi helyzetet.”

Elolvasom a cikket