MH/MTI
2024. december 6. péntek. 6:22
„Azt a játékot, amit ők játszanak, nekünk nem szabad: elaltattak, és a lassú lefolyású támadásaikat ritmusváltással fejezték be. Hiába beszéltünk erről előzetesen, egy ideig sehogy nem működött ez, nem tudtuk felvenni a saját ritmusunkat védekezésben” – kezdte az értékelést az MTI kérdésére.
A kapitány arra utalt, hogy a találkozó elején a rivális négygólos előnyre tett szert, innen kellett fordítania csapatának. Rámutatott: a skandináv ellenfelekkel szemben azért jobb játszania csapatának, mert azok hasonló tempót diktálnak, erre vannak felkészülve. Felidézte: a 12. perc környékétől mobilisabb lett együttese védekezése, jobban zárták a területeket, többet ütköztek a játékosai, ebből tudtak felgyorsulni támadásban, amivel lefárasztották az ellenfelet. „Nekik az a tempó, amit mi diktáltunk, pont nem volt jó, ennek köszönhetően követtek el olyan sok hibát a végjátékban, ezeket néha kihasználtuk, néha nem” – szögezte le.
Kiemelte, hogy hatvan percen keresztül keményen kellett dolgozniuk, hogy ilyen eredménnyel zárhassák a találkozót, ez sokat kivett a játékosaiból. Mint rámutatott, most az egészségügyi stábon van a sor, mivel az éjszakai rehabilitáció kulcsfontosságú lesz a rövid időn belül következő, pénteken ugyancsak 20.30-kor kezdődő, lengyelek elleni találkozóig, hogy a játékosok minél frissebben várhassák a középdöntő második fordulóját.
A hatcsapatos csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért mérkőzhetnek, egyaránt Bécsben.
slp \ srd \ srd