Egyre inkább az az érzésem, mintha a történelem egyre gyorsabban és hektikusabban alakulna. Az események olyan özöne, ami most van, régen hónapokig meghatározta volna a hétköznapi emberek beszélgetéseit is. A buszmegállóban, a boltban vagy egy kávézóban egy-egy nagy történést szoktak kibeszélni az emberek, mostanában viszont a legtöbb ember számára követhetetlen, hogy mi történik. Nálam, aki több feladat miatt is naponta töltök három-négy órát tájékozódással idegen nyelveken, most kezdi elérni a befogadhatatlan mennyiséget a súlyos történések száma. A gondolkodó ember csodálkozik, hová vezet ez a sietség, ez a túlcsorduló bizonytalanság, ahol a világ tengelye meglazult, és mintha mindent egyszerre sodorna el a szél?
Amikor néhány éve a Nyugat-Szaharában kiültem egy homokdűnére, akkor láttam, ahogy a szél apránként fújja tovább a homokdűnét. Ezt filmfelvételen, kamerán nem lehet átadni, szabad szemmel is nagyon kell figyelni és csak bizonyos szögekben látszik rendesen. Eddig a történések apró homokszemekként vitték odébb a Történelem feliratú dűnét, most már gyakorlatilag komplett dűnék emelkednek fel a széltől, és esnek le odébb.
Dél-Korea utcáin az imént katonák meneteltek, Grúziában bemutatták a Majdan Visszatér 2. című filmet, Szíriában új fegyvereket használnak olyanok, akiknek az „valahonnan” csak úgy lett, az Egyesült Államokban osztogatják a kegyelmeket és még Brazíliában is a hatalom ingatag talaján egyensúlyoznak. Franciaországban pedig a friss választások utáni új kormány megbukott. Romániát meg majdnem el is felejtettem. Ez csak néhány dolog a legfontosabbak közül, ami az elmúlt napokban történt.
Az értelmezhetetlen tempó
Képzeljük csak el Dél-Koreát, az országot, melyet a világ a precizitás, a technológiai innováció és a fegyelem példaképeként tart számon. Az elnök hadiállapotot hirdetett, a katonák pedig a nemzetgyűlés épületébe is bevonultak, ahol tűzoltókészülékekkel fújták le őket a védekező ottdolgozók. Aztán a képviselők érvénytelenítették az elnök döntését, most pedig azon vannak, hogy eltávolítsák a hatalomból. Ha Dél-Korea ipari óriásai, mint a Samsung vagy az LG, egyszercsak kiesnének a világ vérkeringéséből, annak következményeit felfogni is nehéz lenne. Nem arról van szó, hogy nem lesz telefon vagy monitor, hanem arról, hogy a gazdaság teljes spektrumában hiányozni fognak a dél-koreai cégek mint beszállítók, akik áruiból hiánycikkek lesznek, és évek kellenének ahhoz, hogy helyreálljon a termelés. És akkor még a hajógyártásról nem is beszéltünk. Józan paraszti ésszel belátható: ezt a mai nyugati világ, ennyi más probléma mellett, már nem bírná ki.
Ott van Georgia, ahol a „történelem láthatatlan keze” ismét feltűnt. Akarom mondani, az EU keze. A kijevi Majdan forgatókönyve elevenedik meg, amit én személyesen megismerhettem Kijevben tíz évvel ezelőtt. Konkrétan ugyanaz történik: a kormány elutasítja a nyugati integrációt, mert nem akar konfliktus a nagy szomszéddal, erre az ellenzék kimegy az utcákra, a tüntetéseket felkorbácsoló nyugati politikusok még locsolják is a benzint az egészre, mert mögötte stratégiai érdekeik is vannak. Például, egy újabb probléma okozása Oroszországnak, hirtelen. Van ott még egy Párizsban született elnök asszony, aki nem hajlandó távozni a hatalomból, mondván szerinte a legutóbbi választáson győztes párt nem legitim és ebben az sem zavarja, hogy még ha ez így is van, neki pedig lejár a mandátuma. Most jön a lényeg: szerinte illegitim. Ő volt az, aki azt is mondta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az oroszok beavatkoztak a grúz választásokba, de nem kell erre bizonyíték, elég, ha a grúzok egy része ezt így érzi. Ja? Akkor jó.
Megyünk tovább: Szíriában „valakik” olyan fegyvereket adtak a Hayʼat Tahrir al-Shamnak, amikkel korábban nem rendelkeztek, és furcsa módon meg is tanulták használni azokat. És ez véletlenül pont az a társaság, akik között vannak olyanok is, akik korábban az al-Kaidával bandáztak. És most őket tapsolják Nyugaton. Mert az oroszok által támogatott szíriai kormányerők ellen harcolnak. Ilyenkor éppen szimpatikus, ölelgetni való szeretetgombócokká változnak. Pedig én úgy tudtam, hogy Afganisztánba nem is a tálibok, hanem az al-Kaida ellen ment harcolni a nyugati világ 2001. szeptember 11. után, de ezek szerint az az ellentét már nem aktuális. Most ugye van fontosabb. Az még külön csodálatos lesz, ha megint sikerül kicsiholni egy se nem iszlám, se nem államot, ami majd random fejez le embereket és vágja ki a szívüket, hogy beleharapjanak egy propagandavideóban. A jelek szerint nincs még elég probléma a világban. Ha esetleg totális káosz lesz a Közel-Keleten, akkor majd az olajárak is sokat hozzátesznek az európai jó hangulathoz. Az eddigi Volkswagen-dolgozók például külön értékelni fogják. Szíria ugyan nem olaj nagyhatalom, de Irak a szomszédban van, az pedig fájni fog mindannyiunknak.
Joe Biden kegyelmet adott ukrajnázó saját fiának, Hunternek és már most lehet tudni, hogy Donald Trump is kegyelmet akar adni a Capitoliumot megostromlóknak. És aztán ez a nagyhatalom majd irányba állít mindenkit megint, morálisan.
Brazíliában Jair Bolsonaro attól tart, hogy bebörtönzik, pont, mint korábban a most hatalomban lévő elnököt, Lulát. Lula jó pár évet kapott, de nem a jó magaviselete miatt szabadult olyan korán, hanem azért, mert a bíró „részrehajló” volt. Annyira, hogy az egész ügy semmissé lett, így indulhatott és nyerhetett a legutóbbi választáson. Ebben bízhat Bolsonaro is, ha odáig jut körülötte az ügy. Másban nemigen. Brazília a világ egyik legnagyobb országa, a BRICS egyik legfontosabb játékosa, lehet gyanítani, hogy kinek hiányzik egy ahhoz hasonló időszak arrafelé, mint az előző évszázad közepén. Egy Bolsonaro-párti katonai junta például biztosan sokat hozzátenne egy remélhetőleg csak párhuzamos jövő forgatókönyvének színvonalán.
Franciaországban még nem volt idő eltüntetni a választások utáni papírhalmokat és szavazófülkéket, de már megbukott a kormány. Közben a franciák államadóssága egyre csak növekszik, már a francia tőzsdeindexen is láthatók voltak a gondok, és éppen ezt kellett volna megoldaniuk. Így sikerült. Egymást a víz alá nyomni. Ez igazán jópofa akkor lesz, amikor a németek gyengélkedése mellett a francia gazdaság is ránehezedik az euróra. Aztán lehet pislogni, hogy mi ment itt félre.
Romániában pedig oroszpártiznak és Kreml-csicskáznak egy nagyon furcsa figurát, akihez Tucker Carlson és a leendő amerikai egészségügyi illetékes, a szintén nagyon furcsa Robert Kennedy Jr. megy el, még a választások előtt, hogy egy tévéműsorban szerepeljenek. Tudom, sokak szerint Trump is orosz ügynök, meg Carlson is megint Moszkvában van, és valójában az egész Kennedy-család is biztosan orosz ügynök volt mindig is, csak akkoriban még nem az ablakból estek ki, az mostanában szokás. Én azt nem értem, hogyha az oroszok olyan ügyesek, hogy meg tudják hackelni az amerikai kormányt is, és mindenhová orosz ügynököket tudnak ültetni, akkor miért nem ültettek eddig orosz ügynököt Ukrajnába, a szír felkelők közé, a grúz tüntetők közé vagy éppen a Macron beszédírói közé. Oké, talán Boris Johnson fodrásza orosz ügynök lehetett, ez sok mindent megmagyarázna. Illetve a keresztneve már gyanús, mert ugye Boris. És a másik Boris is csúnya dolgokat művelt annak idején Oroszországgal.
Nem emberi léptékű őrület
A világot sokan hajlamosak úgy kezelni, hogy van az a sok alkalmas, okos, tehetséges szuperember, akiknek a nevét sem tudni a különféle hivatalokban és intézményekben, aztán ők garantálják a mindennapi állami működést. Sőt a hivatalnokok és a háttércsapat mellett a CIA, az FSZB, a Moszad zsenialitásáról már-már mítoszokat szőnek sokan. De az igazság sokkal földhözragadtabb: ezen emblémák mögött is emberek állnak. Fáj a fejük, kiszárad a szemük, vesekövük van, a kisebbik gyereknek most jön a foga, reggel ráléptek egy LEGO-kockára, és cserélni kéne a telefonjukat is, mert egyre gyengébb az akkumulátor, de lusták átköltöztetni mindent egy újra. A nem publikusan dolgozó elemzők, a stratégiákat kidolgozók is ugyanúgy 24 órát kapnak egy napra az élettől, mint bármelyikünk. Nekik is szükségük van alvásra, nekik is van szükségük kikapcsolódásra, és az információ áradatában ők is elvesznek.
Amíg egy új történésről értesülnek és próbálnak rá reagálni, máris újabb kettő bukkan fel a horizonton. A világ már nem is próbál stabil maradni. A túlpörgött események örvényében már az összefüggések felismerése is emberfeletti feladat. Az Ultrahang Plusz YouTube-csatornán futó Hírmixben általában 15 percben szabtunk meg az alapító Király Tamással azzal kapcsolatban, hogy mennyi információt képes feldolgozni egy nemzetközi hírekért érdeklődő ember. Úgy is készítem, hogy a nap valóban legfontosabb dolgait kontextusában, magyarázatokkal mondom el, pont úgy, ahogyan egy iparvállalatnak is csinálnám, amikor célzottan akar megérteni valaki egy-egy területet.
Ám a politikusok, bizonyos vállalati csúcsvezetőkhöz hasonlóan reggelente kapnak egy-két mappát. Ezekben legfeljebb egy A4-es oldal egy téma, csak a lényeg és legfeljebb néhány javaslat arra, hogy milyen opciók közül érdemes választani. Aztán a döntéshozó úgy dönt, ahogy akar. A szolgálat megtette a kötelességét, a szolgálat mehet. Rendkívüli módon sajnálom azokat a szakembereket, dolgozzanak bármely országnak, akik iszonyatos munkával összehoznak egy rendkívül bonyolult elemzést, amiből lesz egy kivonat és aztán a döntéshozó azt mondja, hogy neki fontosabb, hogy mit írnak róla, milyen cikkcímet írnak majd a nevével, szóval máshogy lesz, mint amit javasolnak neki. Azt hiszem, részben ezért jutottunk ide, ahová.
Az arabok nekem azt mondták, hogy a sivatagban elveszett ember nem látja a teljes tájat. Na, hát a döntéshozók sem látják már át a teljes képet. Nem a félkegyelmű sükebókák, hanem az értelmesek sem. A rendszerszintű problémák összefonódása – legyen szó Dél-Korea az észak-koreai katonák miatti sodródásáról vagy Georgia geopolitikai fordulatairól – ilyen tempóban már meghaladja az emberi képességeket.
Persze, van hierarchia, létezik felelősségmegosztás, rengeteg alkalmazott dolgozik egy-egy államnak és oszlik a felelősség is. Ám sajnos a tudás is és így a rengeteg bába között elvész a gyerek. Kell néhány ember, aki összefüggéseiben érti a történéseket, látja a kapcsolatokat, érti a kockázatokat. Azonban ma a legtöbb nyugati döntéshozó olyan ember, aki még egy vaktérképen sem tudná megmutatni se Dél-Koreát, se Szudánt, se Szíriát, aztán mégis ő dönt, mert megválasztották. Kedves volt, aranyos volt, jót írtak róla, lehetett lájkolni, meg olyan, mint a szomszéd. Igen, hát pont ez vele a baj.
Mit ér a legjobb szándék és a legnagyszerűbb stratéga, ha a nap végén már a valóság is túl gyorsan változik? Az emberiség legnagyobb csodája talán éppen az, hogy képes volt átlátni a káoszt, rendszert alkotni, és az eseményeket irányítani. De vajon túlélheti-e az a gondolkodásmód, amely nem tud lépést tartani a valóság gyorsulásával? Nemcsak a tájékoztatás és a dezinformáció lett azonnali, hanem a dominók is átmenet nélkül dőlnek egymásra. Az algoritmusok és a mesterséges intelligencia, melyeket az ember a saját képére formált, biztos nagy segítség egy többemeletnyi mélységben elhelyezett irányítóteremben, de erősen kételkedem abban, hogy kiváltják az embert.
Így aztán az instabilitás lett az új stabilitás.
A szerző rádiós műsorvezető
