MH/MTI
2024. december 6. péntek. 8:51
A Gerevich György Nevelőedzői Díjat 2024-től havonta ítélik oda és negyedévente adják át, most az októberi, a novemberi és a decemberi kitüntetettek vehették át az elismerést – tájékoztatta az MTI-t a díjat alapító sportért felelős államtitkárság, amely a Nemzeti Sportügynökség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) és a Magyar Edzők Társasága (MET) közreműködésével ily módon ismeri el a sportolók pályafutásának kezdetén kiemelkedő szerepet játszó nevelőedzőket.
„Rendkívül fontosnak tartom, hogy megszólítsuk a nevelőedzőket, kiemeljük munkájuk jelentőségét és méltó módon elismerjük közülük a legkiválóbbakat. A nevelőedzőkkel rengeteg időt töltenek a gyerekek, és ők azok, akik az egyes sportágak alapjainak megtanításán túl olyan értékeket adhatnak át, amelyek egy életen át elkísérik a fiatalokat. Fontos, hogy megbecsüljük azoknak a szakembereknek az erőfeszítéseit, akik a későbbi kiváló sportolóinkat elindították az útjukon. Éppen ezért örömmel jelentem be, hogy 2025-től a Nevelő Edző Programban részt vevő sportszakemberek támogatását közel a duplájára emeljük” – hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
„Igazi öröm, amikor a nevelőedzők munkáját díjazhatjuk. Hiszen ők azok, akik megszerettetik a sportolást a fiatalokkal, tehát példaértékű munkát végeznek” – emelte ki Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese, aki ünnepként aposztrofálta az eseményt.
Molnár Zoltán, a MET elnöke így fogalmazott: „Azért gyűltünk ma össze, hogy a magyar sport legkiválóbb nevelőedzőit tüntessük ki. És mégis mi volt a legfontosabb szempont a kiválasztásukkor? Példaképeket kerestünk, akik a saját közegükben már maradandót alkottak. Azt gondolom, akik most díjat vehettek át, valamiféle varázseszközzel bírnak, és egy életre megszerettetik a sportolást a kicsikkel.”
Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke szerint minden egyes átadott díj jelképesen valamennyi hazai nevelőedző munkáját is elismeri. „A magyar sport a nemzet kincsestára, amelynek az egyik legékesebb darabjai az edzőink, méghozzá a nevelőedzőink, akiknek hálával tartozunk a munkájukért. Ők azok, akik nélkül – bár nem a reflektorfényben dolgoznak – klasszis sportolóink, nagy bajnokaink nem jutottak volna el a csúcsra” – tette hozzá.
Gerevich György Nevelőedzői Díjat kapott Filep Csaba, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub edzője, aki nem tudott részt venni a díjátadón, távollétében az egyesület elnöke, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke, Lehmann Tibor vette át az elismerést. A kitüntetést másodikként Horváth Sándor, a rédei Móra Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára, a Réde Községi Sportegyesület labdarúgóedzője vehette át, míg a negyedév harmadik díjazottja Ramocsa Sándor, a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia vezetőedzője lett.