Sírgyalázás történt a Farkasréti temetőben – derül ki a Fidelio cikkéből. Mint írják, Csukás Istvánnak a művészparcellában található síremlékről eltűnt az a bronzszobor, amelyet két évvel ezelőtt avattak fel a 2020-ben elhunyt nemzet művésze emlékére. Az alkotást Pintér Attila készítette, aki a laptól értesült a történtekről.
A fotók alapján Pintér Attila rámutatott, egy ponton vésés nyomait véli felfedezni. Mint mondta, a szobrot három ponton is rögzítették, valamint kőragasztóval is hozzáerősítették a kőlaphoz, így valószínűleg az elkövetőknek „keményen kellett dolgozniuk” ahhoz, hogy eltávolítsák.
A Pom Pomot ábrázoló szobor látszólag sértetlen állapotban maradt.