MH/ MTI
2024. december 6. péntek. 16:05
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az SK-Precíziós Szerszámgyártó Kft. gyártócsarnokának átadásán aláhúzta, hogy a német tulajdonú vállalat első külföldi üzeme épült meg Magyarországon. A nagyjából 2,1 milliárd forint értékű beruházást az állam 750 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva ötven új munkahely létrejöttéhez.
Beszédében kiemelte, hogy a cég a Sárospatakon előállított szerszámbefogó rendszereit a külpiacokon tervezi értékesíteni elsősorban, a beruházás ráadásul a térségben komoly lehetőséget biztosít a kis- és közepes vállalkozások számára a beszállítóvá válásra.
Méltatta a vállalatot amiatt is, hogy saját napenergia-rendszer fogja segíteni az áramellátását, ez pedig egybevág hazánk klímavédelmi célkitűzéseivel.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy tavaly újabb rekordot döntött a magyar-német kereskedelmi forgalom, értéke elérte a hetvenmilliárd eurót.
Megjegyezte, hogy az utóbbi tíz évben a magyar kormány 317 nagy német vállalati beruházáshoz adott támogatást, ezek nyomán összesen 3800 milliárd forintnyi beruházás jött létre, illetve kis híján negyvenezer új munkahely.
„És mindez azt is mutatja, hogy a német vállalatok elégedettek a magyarországi működési környezettel, azzal a versenyképes beruházási környezettel, amelyet a kormány gazdaságpolitikája révén elő tudtunk állítani” – mondta.
Majd hozzátette, hogy ráadásul itt egy családi tulajdonú cég szavazott bizalmat hazánknak, és ez azért is nagyon értékes, mert a döntéshozóknak a saját pénzükről kellett határozniuk, amihez nagy bizalomra van szükség.
A miniszter végül kitért az elmúlt évek nehézségeire, emlékeztetve, hogy az európai és a világgazdaság is válságról válságról bukdácsol egy ideje, miközben az eddigi status quo a feje tetejére állt.
Aláhúzta, hogy azok az államok tartozhatnak majd az új világgazdasági korszak nyertesei közé, amelyek magukhoz tudják vonzani a jövőt meghatározó beruházásokat.
Üdvözölte, hogy a hazai beruházásösztönzési rendszer kifejezetten jól teljesít, s tavaly és az idei év első felében összesen 255 beruházáshoz nyújtott támogatást az állam, és ezen 870 milliárd forint több mint 6000 milliárd forintnyi beruházást generál az országban, körülbelül 25 ezer új munkahelyet hozva létre, lendületet adva tizenkilenc iparágnak.
Ennek kapcsán leszögezte, hogy az utóbbi másfél évben a legtöbb beruházás Németországból érkezett: huszonhét projektnek ítéltek meg kormányzati támogatást.
Valamint rámutatott, hogy Magyarország igen nyitott gazdaságként nyugodt és fejlődést lehetővé tévő környezetben érdekelt, semmiképp sem a világ ismételt blokkosodásában.
„Ezért is rossz hír nekünk a háború, főként, hogy az ilyen közel van hozzánk, és gyakorlatilag lefojtja az európai gazdaság stabil, kiegyensúlyozott növekedésének lehetőségét” – emelte ki. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a világon kulturált, civilizált, nyugodt együttműködés keretében, a földrajzi irányoktól függetlenül tudjanak együtt dolgozni a gazdaság szereplői” – fűzte hozzá.