Tusk szerint vannak alternatív megoldások

MH/ MTI
2024. december 6. péntek. 21:34

Tusk annak kapcsán nyilatkozott újságíróknak, hogy pénteken az Európai Bizottság és a Mercosur-országok képviselői politikai megállapodásra jutottak a szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről.

Az uruguayi fővárosban a megállapodásról tartott egyeztetéseken részt vevő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének aláírása csak elindítja az ügyben folytatott eljárást – hangsúlyozta Tusk.

Ezzel arra utalt, hogy a tárgyalások befejezését követően a szöveget jogi felülvizsgálatnak vetik alá, majd az Európai Bizottság benyújtja az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának jóváhagyásra. Tusk hozzátette, hogy az uniós tagországok parlamentjeinek jóváhagyása is szükséges a ratifikáláshoz.

A kormányfő elismerte: jelenleg Lengyelország mellett csak Franciaország mond „kemény nemet” a megállapodásra, így nincs meg az elutasításhoz szükséges tagállami támogatás az EU Tanácsában. Kérdéses viszont Olaszország álláspontja: az olaszok hozzájárulása esetén „valószínűleg meglenne a blokkoló kisebbség” – tette hozzá a lengyel kormányfő.

Bejelentette: „még más módszereket is fog keresni” a megállapodás ügyében, és vita várható róla az Európai Tanács csúcstalálkozóján is. Az európai gazdáknak „megvannak a maguk érdekei és aggodalmai”, de vannak olyan államok is, amelyek szerint az EU–Mercosur-megállapodás az ipar érdekében áll – szögezte le.

„Számunkra viszont a mi agrárpiacunk védelme jelent prioritást” – fűzte hozzá. Arra az újságírói felvetésre, hogy korábban azt mondta, az EU-ban őt „senki sem játssza ki”, a kormányfő úgy válaszolt: „más dolog, ha valakinek nincs többsége, és más, ha kijátsszák”.

Kijátszani őt nem fogják, „viszont megnyerjük-e mindazt, amit Lengyelország akar? Világos, hogy nem, hiszen a 27 tagállamnak megvannak a maguk érdekei” – tette hozzá Tusk.

A lengyel gazdák ezen a héten forgalomlassító tüntetéseket folytattak az EU–Mercosur-megállapodás miatt a közutak több szakaszán.

Damian Murawiec, a tüntetők szóvivője pénteken a megállapodásról folytatott tárgyalások lezárására reagálva a Facebookon kijelentette: „Sajnos, megvalósult a fekete forgatókönyv”, és ez nemcsak a gazdákat, hanem a fogyasztókat is hátrányosan érinti majd.

Elolvasom a cikket