MH
2024. december 7. szombat. 5:56
A Cambridge-i Egyetem és a szintén Cambridge-i székhelyű Korai Rák Intézet szakemberei most megoldást találtak arra, hogyan végezhetnek tüdőrákszűrést vizeletmintából. Eljárásuk a kezdeti, egereken végzett kísérletek tanúsága szerint kifejezetten biztató – írja a The Guardian.
A kutatócsoport által megalkotott teszt „zombisejtfehérjéket” keres a vizeletben. Zombisejtnek ez esetben azokat az úgynevezett szenescens, avagy elöregedett sejteket hívják, amelyek bár életben vannak még, de már nem képesek fejlődni és osztódni. Továbbra is képesek viszont olyan fehérjéket termelni, amelyek révén károsítják a környező szöveteket, ezáltal pedig fokozzák a rosszindulatú elváltozások kialakulásának kockázatát.
A brit kutatók kifejlesztettek egy befecskendezhető szenzort, amely a zombisejtek fehérjéivel reakcióba lépve olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek aztán a vizeletből könnyen kimutathatók.
„Tudjuk, hogy a rák kialakulása előtt már változások indulnak be az érintett szövetekben. E változások egyike, hogy olyan károsodott sejtek gyűlnek fel, amelyek ahhoz azért nem elég sérültek, hogy elpusztuljanak, de elég károsodottak ahhoz, hogy olyan jelzőanyagokat bocsássanak ki, amelyek újraprogramozzák a szövetet, és így tökéletes alapot nyújtanak a rák kifejlődéséhez” – magyarázta Ljiljana Fruk professzor, a Cambridge-i Egyetem kutatója.
Hozzátette, azonosítottak egy olyan fehérjét, amelyet ezek a sejtek termelnek a tüdőszövetben. Megterveztek egy szondát, amely e fehérjét két részre bontja, és a két rész egyik aztán a vizelettel ürül ki a szervezetből, ahonnan ki is mutatható egy speciális laborvizsgálat révén.