2024. december 7. szombat. 20:34
Többek között Schiff András, Antonio Pappano, Giovanni Antonini, Kate Lindsey, Jeanine De Bique, Andre Schuen, Julina Hagen, Sunwook Kim, Maria Duenas, Janine Jansen, Alexandra Dowgan, a BBC Filharmonikusok, az Il Giardino Armonico és a Chamber Orchestra of Europe lépnek színpadra, de jelen lesz a próza is John Malkovich és Sebastian Koch előadásán – közölték a szervezők az MTI-vel.
Az egész éven átívelő classic.Esterházy programsorozat 2025. január 19-én indul, a nyitó koncerten Schiff András a Cappella Andrea Barca zenekarral lép színpadra. A zongoraművész Mozart két zongoraversenyét adja elő, közben pedig megszólal Haydn Esz-dúr szimfóniája is. Március utolsó hétvégéjén Beethoven öt zongoraversenye csendül fel a koreai zongoraművész, Szun-vok Kim előadásában, aki dirigensként is irányítja majd a kastély rezidens zenekarát, az Európai Kamarazenekart (Chamber Orchestra of Europe) – írták a közleményben.
A programsorozaton belül április 4-6-ig rendezik meg a Quartetto Plus fesztivált, amelyen fellép többek között a Cuarteto Casals, Emanuele Buono gitárművésszel kiegészítve, és Sebastian Koch színművész is, Arthur Schnitzler Tágra zárt szemek című novellája alapján készült dzsesszprojektjével.
Az anyák napi matinékoncerten, május 11-én Julia Hagen csellóművész Edward Elgar e-moll csellóversenyét játssza majd. Június 28-án Kate Lindsey az Il Giardino Armonicoval Giovanni Antonini vezényletével, október 24-én pedig Jeanine de Bique a B’Rock Orchestrával lép színpadra. November 22-én Antonio Pappano vezényli az Európai Kamarazenekart és Maria Duenas hegedűművészt.
A 2023-ban először megrendezett Keys to Heaven zongorafesztivált május 23. és 25. között rendezik meg. A fesztiválon a klasszikus zongorarepertoár mindig más zenei műfajokkal, így például a pop/soul, a dzsessz, a balett- és film-, a bécsi klasszikus és a modern zenével áll párbeszédben.
A Herbstgold Fesztivált, amely jövőre szeptember 10-étől 21-ig tart, Schiff András és az Európai Kamarazenekar koncertje nyitja meg. A fesztiválon további három nagyzenekari koncert várja a közönséget, amelyeken Julian Rachlin vezényli elsőként a BBC Filharmonikusok Zenekarát és Jean-Guihen Queyras csellóművészt, majd Janine Jansen hegedűművészt és a Európai Kamarazenekart, végül a Kristiansand Symphony Orchestra élén Alexandra Dowgan zongoraművészt. Szeptember 18-án John Malkovich színész Anastasya Terenkova zongoraművésszel közös Robert Bolano estjével lép színpadra. Andre Schuen énekes másnapi dalestjén pedig Richard Strauss, Alexander von Zemlinsky és Richard Wagner műveiből hallhat válogatást a közönség. Ismét lesznek kamarazenei koncertek, melyek közül kiemelik Schiff András és Julian Rachlin szeptember 14-i matinékoncertjét.
További információ a programokról a www.esterhazy.at, valamint a www.herbstgold.at és a www.pianiofestival.at webcímeken érhető el – áll az összegzésben.