Vámos Petra: Abszolút a földön járunk

„Úgy érzem, nem jelent problémát, hogy ne szálljunk el magunktól. Képesek vagyunk ezt az egészet a helyén kezelni. Amin az elmúlt években keresztülmentünk, az alapot ad arra, hogy magabiztosak legyünk, de nincs bennünk nagyképűség vagy bármi ilyesmi. Abszolút a földön járunk és tudjuk, mire vagyunk képesek” – nyilatkozta a csapat szombati sajtófélóráján az MTI-nek a francia bajnok Metz HB irányítója.

Hozzátette, arra támaszkodnak, hogy nagyon jó csapategységük van, és tényleg nem számít, kik állnak a másik térfélen, „megfogjuk egymás kezét és együtt küzdünk a céljainkért”.

A magyarok százszázalékos teljesítménnyel jutottak tovább a csoportkörből, a középdöntőben pedig előbb Montenegrót győzték le, majd a pénteki második fordulóban 31-21-re verték Lengyelországot. A magyar csapat eddig egyszer, 2004-ben szintén hazai környezetben kezdett öt sikerrel kontinenstornát.

Vasárnap Románia, kedden a világbajnok és olimpiai ezüstérmes Franciaország lesz az ellenfél, egyaránt 18 órától a Főnix Arénában. A magyar szövetség a legjobb hat közé kerülést tűzte ki célként a válogatott elé. Ez akkor is összejöhet, ha a középdöntőben nem szerez több pontot a csapat, egy pont megszerzése pedig az elődöntőbe jutást jelentené.

„Azt érzem, hogy nem nyomás, hogy itt vagyunk hazai pályán, és nem nyomás az sem, hogy milyen fontossággal bír a következő mérkőzés. Ezt mindenki tudja, játszottunk mi már a svédek és Montenegró ellen is hasonlóan parázs meccset” – mondta Vámos.

A junior Európa-bajnok irányító hangsúlyozta: szerinte a románok elleni találkozóra is egy lehetőségként kell tekinteniük, márpedig ezt a lehetőséget ők teremtették meg maguknak az öt meccsből álló sikersorozatukkal.

„Nem kell extra dolgokban gondolkodnunk. Amit eddig csináltunk, azt kell megismételnünk: tudatosan, fegyelmezetten, egymásért küzdve, motiváltan és élvezve a játékot. Akkor jó esély van rá, hogy győzelemmel fog zárulni a holnapi nap is, de ehhez tényleg be kell tartanunk mindent, amit eddig is” – szögezte le.

Pénteken a lengyelek ellen Vámos volt a mezőny legeredményesebb játékosa, tíz lövésből nyolc gólt szerzett. Az egész meccsen bármilyen védekezési formával próbálkozott az ellenfél, nem igazán tudott mit kezdeni az olimpikon irányítóval.

„Ugyanezt játszottam az összes mérkőzésen. Azt éreztem, hogy mindegy, milyen a védekezésük, próbáltam előnyöket szerezni, és főleg a kettes és a hármas poszton játszókon egy-egyezni” – magyarázta.

Érzése szerint pénteken kifejezetten jól találták meg azokat a helyzeteket, amelyekben eredményes volt. Mint kifejtette, egyrészt ahhoz, hogy odamenjen egy-egyezni, kell egy jó ütemlabdát kapnia, másrészt tegnap a beállók többször is nagyon jól kivitték a hátsó közepet az öt-egyes védekezésnél, és neki tulajdonképpen csak végig kellett sétálnia a labdával.

„Úgy érzem, a tegnapi meccs nagyon össze volt rakva több szempontból. is Tudatosan próbáltunk játszani a lengyelek gyenge pontjaira, és ez nagyon jól működött” – idézte fel a tízgólos sikerrel zárult meccset.

Megjegyezte, minden csapatnak vannak gyenge pontjai, de olyan is előfordul, hogy előre megbeszélnek valamit, amire majd építenek a pályán, de mégsem jön össze. Elárulta, sokat építenek arra, hogy főleg a külső területeket kifelé játékokból támadják, és abból szélekre húzzák le a labdát, reményei szerint ez a románok ellen is működni fog.

Vámos szerint következő ellenfelük védekezésben igyekszik majd zárni a területeket, és senkit nem egyedül hagyni egy az egyben.

Golovin Vlagyimir: A görcsösség nem jó tanácsadó

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány figyelmeztetett, hogy a magyar női kézilabda-válogatott tagjainak nem szabad görcsösen akarniuk az elődöntőbe jutást a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon, mert az rossz tanácsadó.

A válogatott szombati sajtófélóráján Golovin az MTI-nek úgy fogalmazott: a célkitűzésük már szinte biztosan teljesül, minden más csak ráadás. Felidézte, a játékosok is és ő is elmondta korábban, hogy szeretnének a négy közé kerülni, és most ott vannak az elődöntő kapujában, de ha ezt görcsösen kezelik, az nem jó tanácsadó.

„Ugyanúgy készülünk, ahogyan az eddigi mérkőzésekre. Tudjuk, hogy fontos, de itt minden mérkőzés fontos. Tudjuk, mit kell tennünk” – nyilatkozta.

A kapitány felhívta a figyelmet, hogy ellenfelük is ugyanúgy készül rájuk, ahogyan ők a románokból, hiszen utóbbiaknak is van még esélyük eljutni a döntő hétvégére.

„Majd meglátjuk, hogyan alakul a mérkőzés, kell-e változtatni valamin. Biztos vagyok benne, hogy a meccs rajtunk fog múlni. Ha ugyanolyanok leszünk, amilyenek eddig voltunk, akkor biztosan sikeresen zárjuk” – magyarázta.

Golovin figyelmeztetett: nem tanácsos terhet rakni a csapatra, és azt mondtani, hogy muszáj legyőzni a románokat. Szerinte a mai kézilabdában nincs olyan kategória, de muszáj, mert sok egyforma csapat van, amelyek között az adott napon különbséget jelenthetnek – és befolyásolhatják a teljesítményt és az eredményt – olyan apróságok, mint az idegesség, a sérülések vagy a betegségek.

Kácsor Grétát vírusos fertőzés gyanúja miatt elkülönítették a csapattól. A román Gloria Bistrita-Nasaud balátlövője a pénteki mérkőzés előtt, a himnuszok alatt lett rosszul, fájfájásra panaszkodott és leesett a vércukorszintje. Előbb a pálya mellett ápolták, majd az első félidőt a kispadról nézte végig, a második felvonásban viszont már nem volt ott a csapattal. Az állapota Golovin elmondása szerint javult, amennyiben gyorsan rendbejön, ismét a csapattal együtt fog készülni. Jelenleg úgy számolnak, hogy a románok ellen ismét bevethető lehet.

A szövetségi kapitány hozzátette, több játékos – köztük Simon Petra – kisebb megfázással küszködik, aminek természetesen nem örül, de ebben az időjárásban sajnos nem meglepő. Megjegyezte, a Ferencváros irányítója más edzésmunkát fog végezni, mint a többiek, de nem hiszi, hogy veszélyben lenne a játéka következő mérkőzéseken.

A franciák ellen megsérült az egyik román jobbszélső, Sonia Seraficeanu – aki a svédek elleni találkozót ki is hagyta –, ám amint az MTI a román válogatott sajtófélóráján megtudta, a jobb térdének állapota javul, így van rá esély, hogy bevethető lesz vasárnap.

A magyar és a román válogatott szeptemberben Tatabányán két edzőmeccset is játszott egymással. Az első zárt kapus volt, ennek a végeredményét nem hozták nyilvánosságra, a másodikat pedig 37-28-ra megnyerték a házigazdák.

Golovin szerint azokból a találkozókból nem igazán lehet kiindulni a mostani felkészülés során, hiszen az edzőmérkőzéseket mindenki másképpen használja, ezért leginkább a rivális franciák és a svédek elleni Európa-bajnoki találkozóiból készülnek. Leszögezte: az egyértelműen látszik, hogy sokkal előrébb tartanak a románok, mint szeptemberben. Masszív a védekezésük, nagyon jó a lábmunkájuk, a lövőik pedig nagyon hatékonyan befejezik be a támadásokat.

„Jó dolog, hogy legyőztük őket szeptemberben, de nem nagyon kell foglalkozni vele. Teljesen más mérkőzés lesz a holnapi” – közölte.

A kapitány szerint a románok célkitűzése az volt, hogy jussanak tovább a csoportkörből, ezért az első három meccsükön egy kicsit idegesebbek voltak a kelleténél, a középdöntőben viszont már felszabadultan játszanak, olyan dolgokat vállaltak, amiket korábban nem, és sok minden bejött nekik.

„Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, de a középdöntőben már nincs könnyű ellenfél. A saját játékunkra kell összpontosítanunk, és majd a hatvanadik percben meglátjuk, ez mire lesz elég” – nyilatkozta a szakvezető.

A hatcsapatos középdöntőcsoportok első két-két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak a bécsi döntő hétvégén.

Elolvasom a cikket