MH/MTI
2024. december 8. vasárnap. 9:57
„Nem avatkozunk be a szíriai történésekbe” – közölte az IDF vasárnap. „Az IDF erőket telepített az ütközőzónába és számos szükséges pontra a védelem érdekében, a Golán-fennsík településeinek és Izrael polgárainak biztonsága érdekében” – tette hozzá.
A jelentések szerint az IDF északi parancsnokságának vészhelyzeti tervei alapján csapatokat vezényeltek a két ország közötti ütközőövezetbe a Golán-fennsík keleti részén. Az IDF kommandós csapatokat, ejtőernyősöket és páncélosokat is átcsoportosított a szíriai határhoz. Emellett az IDF figyelmeztető üzeneteket küldött a Golán-fennsík keleti, szíriai részét elfoglaló lázadóknak, miszerint ne lépjék át az „Alfa-vonalat”, vagyis azt a vonalat, ahol az Izrael és Szíria közötti demilitarizált terület kezdődik.
Az izraeli légierő vadászgépei az elmúlt órákban támadásokat hajtottak végre Damaszkusz környékén, céljuk olyan fejlett fegyver és lőszergyártó létesítmények megtámadása volt, amelyek a lázadók kezébe kerülhetnek. Szombat este csapást intéztek egy szíriai vegyifegyver-raktár ellen is. Izrael megtámadta a Hezbollah libanoni síita milícia mintegy százötven járműből álló páncélozott konvoját is, amely a határ közelében fekvő al-Kuszajr nevű városból, Szíriából vonult vissza Libanonba, miután a lázadó erők a városban átvették a hatalmat. Kuszajr a Hezbollah fő fegyver- és csapatszállító útvonalának egyik állomása volt 2013 óta.
A Golán-fennsík önkormányzatában úgy döntöttek, hogy négy, a fennsík északi részén fekvő drúz településen vasárnap az internet segítségével, otthonról tanulnak a gyerekek, de a többi településen a szokásos módon megnyitották kapuikat az iskolák. Az önkormányzat a határhoz közeli helyeken ismét mozgósította az önvédelmi osztagokat, hogy a szíriai oldalon tapasztalható instabilitás ellenére fenntartsák a biztonságot és a békét. A fennsík mezőgazdasági területeire a 98-as számú úttól keletre csak délelőtt 10 órától, és csak a biztonságiak döntése alapján léphetnek be a gazdálkodók. Az IDF az országokat elválasztó határsávon földmunkákat végez, útakadályokat és árkokat épít az esetleges támadások megakadályozására, új védelmi vonal kialakítására.
A térségben módosították a fegyverhasználatra vonatkozó parancsokat, és letartóztatják azokat a szíriaiakat, akik behatolnak a kerítés melletti területre.