December 8-ra elesett Damaszkusz. A városból szombat este még szórványos lövöldözéseket jelentettek a különböző Telegram-csatornákon, de a polgárháborúban megfáradt, rosszul fizetett kormányerők nem tanúsítottak érdemi ellenállást.
Miközben Bassár el-Aszad és kormányának több tagja elmenekült, a lázadókat, élükön a Haját Tahrír as-Sám (HTS) harcosaival, Mohammed Gázi al-Dzsaláli miniszterelnök várta, aki megegyezett velük a békés hatalomátadásról.
Ezalatt megkezdődött a kormányzati épületek kifosztása és az ancien régime szimbólumainak elpusztítása.
Al-Dzsaláli és állításuk szerint a győztesek is szeretnének gyorsan rendet teremteni az országban, majd választásokat rendezni, az újjáépítéshez pedig hazavárják a polgárháborús menekülteket a világ minden tájáról.
Az efféle álmok azonban csak ritkán válnak valóra Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Szíria jelentős részét a kurdok tartják ellenőrzésük alatt, az elmúlt napokban pedig több olyan beszámoló is megjelent, amely szerint az Aszadhoz – akkor még – úgy-ahogy hű erők, ahol tehették, visszavonulás közben nekik igyekeztek átadni a fegyvereiket és az állásaikat.
Az elmúlt héten a HTS harcosairól nyilvánosságra hozott felvételek arról árulkodtak, hogy alaposan felkészítették őket a „villámháborúra”. Iráni és más közel-keleti csatornákon már az Aleppó elleni akciójuk idején elterjedt, hogy az elmúlt hónapokban jelentős külföldi erősítést – fegyvereket, hadianyagot és önkénteseket – kaptak a kurdokkal és Aszaddal egyaránt ellenséges lázadók.
Recep Tayyip Erdoğan kormánya hivatalosan soha nem vállalta fel a Haját Tahrír as-Sám támogatását, de azok sikerei még a nyugati elemzők szerint is elképzelhetetlenek lettek volna Törökország katonai és logisztikai támogatása és fejlett fegyverek biztosítása nélkül.
Ezt erősíti, hogy a török elnök lánya, Esra folyamatosan kommentálta az eseményeket az X (korábban Twitter) oldalán. A legegyértelműbb posztja így szólt: „Bassár el-Aszad megbukott, és Erdogan győzött.”
Ismert, hogy a török vezetés a kurd Népvédelmi Egységeket (YPG) és a Szíriai Demokratikus Unió Pártját (PYD) a terrorszervezetként nyilvántarott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fiókszervezeteinek tartja, „és Törökország elleni pusztító eszközöknek tekintik ebben a térségben”.
Az YPG és a vele kapcsolatban álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) azonban a Nyugat támogatását élvezik, bár érdemes hozzátenni, hogy Donald Trump az elnökségének első ciklusa végén „szakított” velük.
Bár Erdogan 2023-ban jelezte, hogy kész kiegyezni Aszaddal, cserébe az YPG elleni, esetleges közös fellépésért, most úgy gondolhatta: Oroszországot leköti az ukrajnai háború, Irán és Izrael pedig egymással vannak elfoglalva, így január 20-ig legalábbis jó eséllyel kísérelheti meg egy törökpárti hatalom telepítését Damaszkuszba.
A Trump-hatás
Ankarában valószínűleg azt is figyelembe vették, hogy Donald Trump az olajkutak biztosításához elengedhetetlen katonák kivételével az Egyesült Államok hadseregét teljesen ki akarta vonni Irakból és Szíriából. Ez hatalmi vákuumot hagyna maga után, amelyet Irán, Izrael és mások is megpróbálhatnak betölteni.
Ugyanakkor geostratégiai szempontból a történtek az USA malmára hajthatják a vizet Ukrajnában, így nehéz elképzelni, hogy őszinték lettek volna azok a kijelentések, hogy Washingtont váratlanul érte a felkelés kiújulása, és nincs köze hozzá.
E tekintetben árulkodó, hogy néhány napja a CNN-nek sikerült egy meglehetősen propagandisztikus interjút készítenie a HTS vezetőjével, amelyben az al-Kaidából újragyúrt szervezet nevében arról beszélt, hogy békét, biztonságot és egyenlőséget szeretnének, hisznek az emberi jogokban, a kisebbségek védelmében, és így tovább.
Donald Trump pedig, aki saját és tanácsadói elmondása alapján tűzszüneti tárgyalásokra akarja kényszeríteni Oroszországot, vasárnap azt írta a közösségi oldalán:
„Aszadnak vége. Elmenekült az országából. Védelmezője, Oroszország, Oroszország, Oroszország, Vlagyimir Putyin vezetésével, már nem volt érdekelt abban, hogy megvédje őt. Oroszországnak egyáltalán nem volt oka ott lenni.”
A megválasztott elnök úgy folytatta: „Minden érdeklődésüket elvesztették (a Kremlben – a szerk.) Szíria iránt Ukrajna miatt, ahol csaknem 600 000 orosz katona fekszik sebesülten vagy holtan egy olyan háborúban, amelynek soha nem lett volna szabad elkezdődnie, és amely örökké tarthatna. Oroszország és Irán jelenleg legyengült állapotban van, az egyik Ukrajna és a rossz gazdaság miatt, a másik Izrael és annak harci sikerei miatt.”
Az előzetes orosz értékelések, elemzések szerint ez azonban hiú ábránd, és a polgárháború folytatódására s akár Kurdisztán teljes kiválására számítanak.
