MH/MTI
2024. december 8. vasárnap. 13:11
Az iszlamista felkelők vasárnapra virradóra jelentették be Damaszkusz elfoglalását és Aszad uralmának megdöntését több mint 13 év polgárháború nyomán.
Fidan felhívta a figyelmet, hogy a szíriai nép nem lesz képes saját erőből újjáépíteni az országot, a globális és a regionális hatalmaknak pedig körültekintőn és Szíriai területi épségét megőrízve kell cselekedniük. A török diplomácia vezetője egyben figyelmeztetett: nem szabad hagyni, hogy terrorszervezetek használják ki a helyzet adta előnyöket. A miniszter újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy nem tudja kommentálni Aszad hollétét, csak annyit mondott, hogy feltehetően elhagyta Szíriát.
Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja, aki szintén a szíriai rendezést szolgáló, katari fővárosban rendezett fórumon vett részt, arra intette a szíriai konfliktus szereplőit, hogy tartsák fenn a közrendet és a közintézmények működését. Hozzátette, hogy ő sem rendelkezik semmilyen információval Aszad tartózkodási helyéről.
A Törökország támogatását élvező szíriai fegyveres csoportok időközben közölték, hogy az észak-szíriai Manbídzs térségének mintegy nyolcvan százalékát elfoglalták az Ankara által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveres szárnyának tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciától, amely addig ellenőrizte ezt a török határtól mintegy harminc kilométerre délre található várost és a környező régiót. A YPG a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű milícia meghatározó ereje, s az Egyesült Államok egyik helyi partnere az Iszlám Állam terrorszervezettel szembeni küzdelemben.
A libanoni hadsereg közölte, hogy megerősítette keleti és északi határait a szomszédos Szíria területén kialakult helyzet nyomán.