ENSZ: Az elmúlt évtizedekben elkövetett bűnök összes felelősét el kell ítélni

MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 23:02

Arra reagálva, hogy az ellenzéki erők vasárnapra virradóra bejelentették Damaszkusz elfoglalását és Aszad elnök 24 éves uralmának megdöntését, Volker Türk hangoztatta, hogy az átmeneti időszak egyik kulcsfeladata az lenne, hogy nemcsak a több évtizeden át hatalmon lévőket, hanem minden olyan politikai szereplőt is felelősségre kell vonni, akik jogsértéseket követtek el. Ennek azonban fontos előfeltétele, hogy minden ellenük felhasználható bizonyítékot gondosan meg kell őrizni – húzta alá. Alapvetően fontosnak nevezte továbbá, hogy a rendfenntartási ágazat reformra szorul, és „az eltűnt személyek tragikus sorsát is fel kell tárni”.

Az emberi jogi főbiztos kiemelte azt is, hogy intézkedéseket kell tenni a kisebbségek megvédése érdekében, és el kell kerülni a megtorló akciókat. Hozzátette, hogy csak olyan nemzetpolitikával lehetséges az előrelépés, amely nemcsak véget vet a szíriai emberek szenvedésének, hanem az olyan elvárásaikra is választ ad, mint az igazságosság, az újjáépítés, a megbékélés és a gyógyulás. Fontos, hogy ez az összes ott élő emberi jogainak a tiszteletben tartása mellett, a nők és a gyermekek bevonásával történjen – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy főbiztosi hivatala támogatni fogja az átmeneti időszak folyamatait Szíriában.

Elolvasom a cikket