MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 17:17
Frissítve: 2024. december 9. 17:46
A tájékoztatás szerint a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem által rendezett MaTech5 versenyen a matematikai tudás mellett szükség van nemcsak a kreativitásra és csapatmunkára, hanem a digitális ismeretekre és az eszközök gyakorlott használatára is.
Azt írták: a szervezők célja, hogy a tehetséges gyerekek fejlesszék tudásukat, és élményekkel gazdagodva mérettessék meg magukat. Az egyik leghatékonyabb módszernek nevezték az élményalapú tanulást, és azt írták: az előző MaTech versenyek is bizonyítják, hogy egy tanulmányi verseny lehet érdekes és egyben inspiráló is a résztvevők számára.
A verseny előkészítésébe és a feladványok elkészítésébe olyan középiskolákat és tanárokat vontak be, akik kiemelt figyelmet fordítanak a tehetségazonosításra és a matematikai-logikai kompetencia fejlesztésére – tették hozzá.
A diákok két online forduló után a Budapesten megrendezett döntőben mérhetik össze tudásukat, kreativitásukat. A legjobb csapatok tagjai értékes informatikai eszközöket nyerhetnek.
A versenyre december 16-ig lehet jelentkezni – áll a közleményben.