MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 21:04
Ukrajna további több mint 4,2 milliárd euró összegű támogatásban részesül az Európai Uniótól, miután a tagállamok kormányait tömörítő Európai Tanács szabad utat adott az Oroszországgal folytatott háborúban védekező ország hitelkeretéből kifizetendő támogatások és kölcsönök második részletének – közölte hétfőn az uniós testület Brüsszelben.
Az idén március 1-jén hatályba lépett ukrán hitelkerettel 2024–2027 között az EU akár ötvenmilliárd eurónyi finanszírozást biztosít Ukrajna helyreállítására, újjáépítésére és modernizációjára vissza nem térítendő támogatások és kölcsönök formájában. Ebből 32 milliárd eurót az úgynevezett Ukrajna-terv reformjaira és beruházásaira szánnak, ezeknek a folyósítása meghatározott mutatók teljesítéséhez kötött.
Az Ukrajna-terv meghatározza az ország talpra állítására, újjáépítésére és modernizálására, valamint azokra a reformokra vonatkozó irányvonalakat, amelyeket Ukrajnának az EU-csatlakozási folyamat részeként a következő négy évben végre kell hajtania.
Hétfőn elfogadott határozatában a tanács megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat, így engedélyezi a második részlet kifizetésének végrehajtását.
A testület hangsúlyozta továbbá a pénzeszköz mielőbbi átutalásának fontosságát, tekintettel Ukrajna jelenlegi nehéz költségvetési helyzetére.