Az illető jegyző – igencsak embert próbáló bírósági munkája mellett – az egyik egyetem joghallgatója. „Ahol az én figyelmem véget ér, ott kezdődik az övé” – vallja jegyzőjéről a bírónő. A bírósági jegyzőkönyvvezető (röviden: jegyző) nem leíró! Hiány az előbbiekből mutatkozik a bíróságokon, hiszen a szó hagyományos értelmében vett leírókat már alig foglalkoztatnak a bíróságokon. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumában például mindössze két leíró tevékenykedik, az ő feladatuk a tárgyalásokon készített, gyakorta igen rossz minőségű hangfelvételek írott formára való átültetése.
A jegyzők – dolgozzanak bármely ügyszakban is – közel sem csupán „gépelnek, iratokat rendeznek, aktákat hoznak-visznek, s néha ügyfeleket hívnak fel”, hanem folyamatos bírói kontroll mellett ugyan, de a vonatkozó jogszabályok alapján adott eljárásban önállóan közokiratokat szerkesztenek, elektronikus nyilvántartásokat/adatbázisokat kezelnek, a felek részére megadják az ügyviteli szabályok szerinti tájékoztatásokat, a bírók munkáját egyéb, ügyviteli feladatok ellátásával támogatják stb. Egy jegyző alapos betanítása három évet vesz igénybe.
Ezalatt az idő alatt írnokként sajátítja el azokat az ismereteket és gyakorolja be azokat a fogásokat, amelyek birtokában – immár tisztviselőként – önálló munkavégzésre lesz képes. Egy büntető ügyszakban, elsőfokú tanácsban szolgálatot teljesítő jegyzőnek például a további 16 feladata közül csak egy az, hogy a bírája összes tárgyalásán részt kell vennie, s a tárgyaláson elhangzottakból tartalmi jegyzőkönyvet kell készítenie. A tartalmi jegyzőkönyv elkészítése azt jelenti, hogy a jegyző – a vonatkozó jogszabályok és a konkrét ügy minden lényeges elemének ismeretében, bírói kontroll mellett – saját felelősséggel „kivonatolja” az egyes eljárási szereplők által elmondottakat – ide értve a szakértői nyilatkozatok legfontosabb állításainak kiemelését is.
S ha mindez nem lenne önmagában is nagyon megterhelő feladat, még azzal a pszichés teherrel is meg kell tudni birkózni, amelyet bizonyos durva, erőszakos bűncselekmények elkövetési körülményeinek naturális részletei, az azokkal való többszöri szembesülés szükségszerűen kiváltanak. Az úgynevezett büntetős jegyző tehát valós időben gépel és szerkeszt egyszerre – önállóan és saját felelősséggel! Aki azt állítja, hogy ez a munka „nem igényel extrém szellemi kihívást”, egész egyszerűen nem, vagy nem kellő mélységében ismeri azt a rendszert és azokat az igazságügyi alkalmazottakat, amelyről, illetve akikről durván lekicsinylő megállapításokat tesz. A bíró és a jegyzője egységet alkot, ideális esetben kiegészítik egymást.
Ezt az egymásrautaltságot mind a bírák, mind pedig a jegyzők döntő többsége érzi. Az előbbiek közül van, aki egyenesen úgy fogalmaz: „A jegyzőm az egyetlen ember, akire az ítélkező munkám során számíthatok. Velem együtt él az ügyeimben, az egyes eljárások minden részletét ismeri, ha valamiben elakad, nem bepánikol, hanem – a jogszabályok által biztosított keretek között – önállóan, adott esetben kreatív módon megoldást keres.” Egyébiránt pedig beszéljünk akár a leírókról, akár a jegyző(könyvvezető)kről, ez utóbbiakról úgy is, mint írnokokról és úgy is, mint tisztviselőkről –, egy dolgot bizton állíthatunk: a fentiek közül egyik hivatalos munkakör-megnevezés sem írja le kellőképpen azt a sokrétű és szerteágazó feladatkört, amellyel ezek a kollégák nap mint nap megbirkóznak.
Azt természetesen senki sem állítja, hogy minden jegyző ugyanazzal a tudással rendelkezik, s ugyanazzal az elhivatottsággal látja el a feladatait, de egyéni különbözőségek az összes hivatásrend, az összes foglalkozási csoport egyes képviselői között megtalálható – zárul a közlemény.
