MH/MTI
2024. december 10. kedd. 15:49
A brüsszeli közleményben a szóvivő kiemelte: az Európai Unió követeli, hogy az illetékes georgiai hatóságok vessenek véget a polgárok széles körű megfélemlítésének, a politikai üldöztetéseknek, valamint a kínzásoknak és bántalmazásoknak, amelyekről bejelentések érkeztek.
Hangsúlyozták: az alapvető jogokat, köztük a békés gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadságához való jogot – Georgia alkotmányával és nemzetközi kötelezettségeivel összhangban – tiszteletben kell tartani és védeni kell. A kínzásra és rossz bánásmódra vonatkozó valamennyi állítást hitelesen ki kell vizsgálni.
„Arra ösztönözzük a helyi és nemzetközi szervezeteket és az ombudsmant, hogy folytassák az emberi jogok megsértéseinek dokumentálását Georgiában” – fogalmaztak.
Az Európai Unió arra biztatja a georgiai kormányt, hogy enyhítse a feszültséget, és vessen véget a kialakult helyzetnek. Az erőszak nem válasz a tüntetőknek Georgia demokratikus és európai jövőjével kapcsolatos követeléseikre – hívták fel a figyelmet.
Az uniós külügyi szolgálat közlése szerint a georgiai kormány döntése az uniós csatlakozási folyamat felfüggesztéséről, valamint a tartós demokratikus visszaesés és a georgiai hatóságok által a közelmúltban alkalmazott erőszak következményekkel jár a kétoldalú kapcsolatokra nézve. Az EU a tagországok következő külügyminiszteri ülésén mérlegelni fogja további intézkedések meghozatalát – figyelmeztettek.
Az Európai Unió szolidaritást vállal a georgiai néppel, valamint demokratikus és európai törekvéseivel – tették hozzá.