Európa Tanács: El kell kerülni a menekültek elhamarkodott visszaküldését Szíriába

MH/MTI
2024. december 10. kedd. 19:56

A nyilatkozatában közölte: a szíriai fejlemények és az Aszad-rezsim bukása hatására az ET több tagállama felfüggesztette a szíriaiak menedékkérelmének feldolgozását, és bejelentette, hogy a helyzet megváltozása miatt a már védelme alatt álló szíriaiak visszaküldését tervezi.

Mindez kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az érintett államok a nemzetközi menekültügyi és emberi jogi kötelezettségekkel, különösen a visszaküldés tilalmának elvével összhangban járnak-e el – hívta fel a figyelmet.

A visszaküldéseket illetően a gyorsan változó szíriai helyzet miatt óvatos, bizonyítékokon alapuló döntéseket kell hozni – hangoztatta. O’Flaherty kiemelte: a menekültstátusz visszavonásához alapvető és tartós változások kellenek a származási országban.

Ezt az elvet a védelem egyéb formáinál, a többi között az uniós jog szerinti kiegészítő védelemben részesülők esetében is tiszteletben kell tartani.

Ezenkívül a védelem nem vonható vissza azoknál, akik számára a múltbeli üldöztetésből eredő kényszerítő okok lehetetlenné teszik a visszatérést – jelentette ki.

A szíriaiak védelmi státuszának bármilyen megváltoztatására csak az emberi jogi kockázatok alapos értékelését követően kerülhet sor – hangsúlyozta. „A szíriaiak kérelmének értékelése során tisztességes, egyénre szabott eljárást kell biztosítani, és nem szabad arra az általános feltételezésre támaszkodni, hogy Szíria most már biztonságos ország” – fogalmazott.

Azon szíriaiak esetében, akik vissza akarnak térni hazájukba, a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy ezt ők tájékozottan és valóban önként tegyék meg. Végezetül, ha a szíriai helyzet arra készteti az embereket, hogy elmeneküljenek az országból, az ET-tagállamoknak szavatolniuk kell a menekültügyi eljárásokhoz való valódi és hatékony hozzáférést, és el kell kerülniük a kollektív kitoloncolást – tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Elolvasom a cikket