MH/MTI
2024. december 10. kedd. 21:21
Böröcz László azt mondta, hogy az önkormányzati ciklus letelte előtti két hétben a korábbi polgármester V. Naszályi Márta (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) és a jegyző minden jogalap nélkül döntöttek a jutalmak kifizetéséről, ezért az önkormányzat polgári pert indít a jövő év elején a pénz visszaszerzése érdekében.
Ugyanakkor a héten sorra kerülő testületi ülésen arról döntenek, hogy pályázatot hirdetnek a budavári lakosok számára a 71 millió forint összeghatárig, amit a kerület polgárai nyelvvizsga, nyelvtanulás, jogosítványszerzés finanszírozására, gyógyászati segédeszközök vásárlására, fogszabályozásra, illetve fogpótlásra használhatnak fel – tette hozzá.
A politikus elmondta: a kifizetés alapjául olyan jogviszonyt megszüntető okiratok állnak, amelyeknek a tartalma jogszabályokat sért, a jutalmak megállapítására pedig hamis magánokiratokat használtak fel, a kifizetésekre a valóságnak nem megfelelő tartalmú és keltezésű teljesítményértékelések alapján került sor.
Továbbá a távozó köztisztviselők jutalmának kifizetésére nem állt rendelkezésre a pénzügyi fedezet, az ehhez szükséges összeg átcsoportosítására azt követően került sor, hogy a jutalmakat már átutalták – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta, ugyan ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, ám tényszerűen megállapítható, hogy a polgármester és a jegyző utasítására csoportosították át a 71 millió forintot az október 1-ei átadás-átvétel előtt.
A korábbi polgármester a szeptemberi utolsó testületi ülésen tagadta a kifizetések tervét és az október 1-ei átadás-átvételi dokumentumokba sem került be a tranzakciók ténye. Utóbbi dokumentumokat szeptember 25-én reggel lezárták és a kifizetésekre aznap délután került sor – mondta Böröcz László.