A nyár óta feltűnően sok időt tölt külön egymástól Meghan Markle és férje, Harry herceg. A házaspár, amely korábban magát „só és borsként” írta le, úgy látszik, hogy már nem egy csapatként dolgozik, hanem szánszándékkal önálló projektekbe vág bele. Harry herceg van, hogy hetekig nincs otthon, Meghan pedig éli az amerikai celebéletet férje nélkül, és különböző vörös szőnyeges színészbulin és vendégségeken vesz részt, és állítása szerint építi a vállalkozását. Nem véletlen, hogy egyre több újság állítja azt, hogy gödörbe került a tékozló páros házassága.
Most azonban megszólalt egy barát is a válási pletykákkal kapcsolatban. Tyler Perry, aki a házaspár egyik legjobb barátja és Lilibet keresztapja is egyben, úgy döntött, hogy kiáll a nyilvánosság elé, és eloszlatja a félreértéseket. Bár nem cáfolta a pletykákat, kijelentette, hogy a házaspár tagjai szerelmesek egymásba, és a köztük lévő kapocs is nagyon erős.
Szeretik egymást! Gyönyörű családjuk van, és én csak a legjobbakat kívánom innen is nekik
– kezdte beszámolóját a rendező, majd így folytatta:
A köztünk húzódó viszony egy igazán különleges barátság, éppen ezért mindent, amit teszek vagy mondok, azt át kell gondolnom, mert másnap már címlappá válik, ha róluk van szó
– zárta sorait a producer a Mirrornak.