MH/ MTI
2024. december 10. kedd. 9:27
Frissítve: 2024. december 10. 9:29
A kiterjedt szíriai forráshálózatra támaszkodó, londoni székhelyű szervezet szerint Izrael repülőtereket, radarokat, fegyver- és lőszerraktárakat, valamint katonai kutatóközpontokat bombázott több régióban, köztük Damaszkuszban, és szíriai hadihajókat rongált meg azáltal, hogy az ország északnyugati részén lévő Latakia nagy kikötője közelében légvédelmi egységet támadott.
Az AFP francia hírügynökség újságírói kedd hajnalban hangos robbanásokat hallottak, és a helyi tévében sugárzott felvételeken sűrű füstoszlopok látszottak Latakia központja felett.
A rajtaütések célja „az Iránnal és az általa támogatott libanoni Hezbollahhal szövetséges korábbi rezsim erői által ellenőrzött raktárakban és katonai egységeknél maradt fegyverek megsemmisítése” volt – derült ki az OSDH közleményéből. Izrael megerősítette, hogy az elmúlt napokban vegyi fegyvereket semmisített meg Szíriában, hogy ne kerüljenek a lázadók kezébe.
Az izraeli hadsereg napok óta behatolásokat hajt végre a Golán-fennsík megszállt és annektált részének peremén lévő ütközőzónába is. Hétfőn este a szíriai polgári védelem közölte, hogy eloltotta a Damaszkusz melletti kutatóközpontban a bombázást követően kitört tüzet, és azt állította, hogy a közösségi oldalakon terjedő híresztelésekkel ellentétben nem észleltek „szokatlan mérgező füstöt”, és nem tapasztaltak fulladásos eseteket.
A szíriai kormány irányítását átvevő lázadók közölték, nyilvánosságra hozzák „a nép megkínzásában részt vevő legmagasabb rangú tisztviselők” listáját. Ezt kedden parancsnokuk, Abu Mohammed al-Dzsúláni jelentette be. „Ismertetjük az első számú listát, amely a szíriai nép kínzásában részt vevő legmagasabb rangú tisztviselők neveit tartalmazza” – írta a Telegramon. Hozzátette: „Jutalmat ajánlunk fel bárkinek, aki információt szolgáltat a hadsereg és a biztonsági szervek háborús bűnökben részt vevő magas rangú tisztviselőiről.”
Kijelentette: „Bíróság elé fogjuk állítani a háborús bűnösöket, és követelni fogjuk, hogy adják ki őket azok az országok, ahová menekültek, hogy megkaphassák méltó büntetésüket.”
A libanoni média beszámolói szerint a megbuktatott elnök, Bassár el-Aszad kormányának több volt tisztségviselője Libanon fővárosában, Bejrútban talált menedéket a síita Hezbollah mozgalom, a korábbi hatóságok egyik fő támogatójának oltalma alatt.
A lázadók parancsnoka, aki az elmúlt napokban valódi nevén, Ahmed al-Sareh néven is szerepelt, azt is mondta: „Megfogadtuk, hogy toleránsak leszünk azokkal szemben, akiknek a kezét nem szennyezi be a szíriai nép vére, és amnesztiát adtunk azoknak, akiket kötelező szolgálatra vezényeltek.”