MH/MTI
2024. december 10. kedd. 21:03
Kocsis Máté a bejegyzésben emlékeztetett: napok óta világos, hogy a bukott szír elnök nem járt Magyarországon, a fénykép a repülőről kamu volt, a hír valójában álhír. A Magyar Hang ugyan megtévesztette a közvéleményt, de helyreigazította magát – tette hozzá.
Csak Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke gondolja úgy, hogy a korrigálás és bocsánatkérés helyett szükséges tovább folytatni a felelőtlen rémhírterjesztést – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.
Objektum doboz
Kocsis Máté szerint Magyar Péter egyértelművé teszi, hogy ő maga az álhír gyártója és híresztelője, amivel gyengítheti és veszélyeztetheti Magyarországot. Az is tiszta, hogy erre nem itthonról van igény, hanem külföldről, amit a Tisza Párt elnöke „szolgalelkűen” hajt most is végre, napok óta nem törődve az ebben rejlő kockázatokkal – jegyezte meg.
A nemzetbiztonsági bizottság tagjaként azonban Kocsis Máté szükségesnek érzi felhívni a figyelmet a kockázatokra – írta. A magyar hatóságoknak és titkosszolgálatoknak megfeszített erővel kellett azon dolgozniuk, hogy az álhír terjedése ne okozzon nagyobb bajt, ne kerüljön emberéletekbe, ne hajtsanak végre az álhíren feldühödött szírek terrorcselekményeket Magyarországon – jelezte, hozzáfűzve, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem oktalanul indított vizsgálatot az ügyben.
Kocsis Máté a következményekről szólva rámutatott: Szíria budapesti nagykövetségét meg kellett védeni egy incidens miatt, a damaszkuszi magyar nagykövetség tagjait ki kellett menekíteni, s egy másik országba szállítani.
Mivel Szíriában jelenleg is tartózkodnak magyarok, ebben a hangulatban a tűzzel és emberéletekkel játszik az, aki újfent hamis híreket közöl, amelyeket a nemzetközi sajtó is átvesz, és a közösségi médiában is úgy osztogatják „fékezett gondolkodású tiszás rajongók”, mintha nem lenne holnap – emelte ki a Fidesz frakcióvezetője.
De vajon tudja garantálni a Tisza Párt vagy Magyar Péter, hogy nyugat-európai terrorsejtek, Bassár el-Aszad ellenlábasai nem érkeznek Magyarországra bosszút állni, véres cselekményt végrehajtani az álhír hatására? – tette fel a kérdést, majd úgy fogalmazott: „dehogy tudja, mégis terjesztik tovább, kockára teszik honfitársaink és a hazánk biztonságát, gyengítik Magyarországot. Ez a valódi cél. A külföldi cél.”
Ha pedig valaki ezt szándékosan teszi, bűnös – jelentette ki Kocsis Máté.