A hivatal új személyzeti vezetője, akit most humán politikai igazgatónak neveznek, kitalálta, hogy a dolgozók közérzetének javítása érdekében Mikulás-délutánt kell szervezni. A rossz közérzet oka, hogy elmaradt a tizenharmadik havi bónusz, a Mikulás meg a felnőtteket már nem látogatja, így a dolgozók biztosan örülni fognak az ajándéknak.
A humán politikai igazgató érdeklődött a képzőművészetek iránt, ezért a Mikulás-figurát átkeresztelte a névadóról készült csokiszobornak, és mindenkit egy festményposzterrel vagy egy művészeti albummal leptek meg. Cserébe vissza kellett változniuk óvodásokká, mert az ajándékosztás csak a Télapó itt van… kezdetű dalocska közös éneklése után kezdődhetett el.
J. Károlynak A fehér átváltozásai című album jutott, amelynek két különlegessége is volt. Az eredetileg kilencezer-kilencszáz forintos ár mellé egy kilencszáz forintos összeget bélyegeztek, amely már eleve gyanús volt, mert az album lehetett úgy másfél kiló, nagyalakú, bele sem fért az aktatáskájába, és vastag, fényes, színes lapokból állt. Bár a színekben nem volt egészen biztos.
Mindegyik lap fekete volt, és mindegyik fekete lapon volt egy fehér négyzet. Semmi nem különböztette meg egyiket a másiktól, csak a címük – mindegyiket fehérrel nyomtatták a kép jobb alsó széle alá, hogy el lehessen olvasni. J. Károly ezt csak később vette észre, mert először azt gondolta, hogy nyomdahibás, és ez az oka a leértékelésnek.
Meg akarta mutatni a büfés Eszternek, hogy mit szól hozzá, mert J. Károly nem nagyon talált szavakat. Kissé aggódott, hogy Eszter már bezárt, mert lejárt a munkaidő, de a félig lehúzott rolón egy „Rögtön jövök!” tábla fogadta. Addig elkezdte lapozgatni az albumot, de szinte már a második lapozásnál megunta, hogy ugyanazt a fehér négyzetet látja mindegyik oldalon, ráadásul a méretük is egyforma volt.
Fehér négyzet – ezen a címen nem lepődött meg, elégedetten nyugtázta, hogy végre ugyanazt látja a képen, mint amit a festő gondol, előfordul ugyanis, hogy mást lát, mint amit a cím mond. Fehér alapon fehér négyzet (Malevics korrekciója) – ezt viszont már nem értette, mert nem látta a fehér alapot. Lehet, hogy ott van, de a két fehéret nem választja el semmi, Malevicsről meg főleg nem hallott. Ekkor vette észre, hogy a büfés Eszter a háta mögött áll, és így kiált föl: „Ez jó, mert az eredeti négyzet enyhén megbillentve, aszimmetrikusan helyezkedik el a fehér alapon”, s mondott néhány szót a festőről és a szuprematizmus nevű avantgárd irányzatról.
Utána közösen olvasták a címeket: Advent – „Ez volna a cél, a teljes megtisztulás a várakozásban, szétáradás a mindenségben”, suttogta Eszter. „Vagy a kiüresedés”, bátorkodott hozzászólni J. Károly is, mert eszébe jutott, hogy Eszter miket mesélt neki a meditációról. „Paint It Black” – erről Eszternek azonnal a Rolling Stones ugrott be, s amikor elmondta, hogy mit jelent, ezt J. Károly úgy értette, hogy a kép egyenesen felszólítás a nézők felé. A fehéret fessék feketére – ám Eszter megjegyezte, hogy ez talán összetettebb, mert lehet, hogy épp az ellenkezőjét jelenti. Hogy ne legyenek színek, azt el lehet érni a feketére festéssel és a kifehérítéssel is. Mintha erre válaszolt volna a következő fehér festmény címe: Rasszizmus. „Nagyon erős az iróniája – mondta Eszter –, és kritikának is lehet gondolni, csak nézőpont kérdése, hogyan értelmezzük.”
Voltak még ilyen címek, hogy Puszta télen, Hiány, aztán a szemközti oldalon Teljesség, a következő lapon Látomás, utána pedig egy hosszú cím következett: Az ember, aki egyszer eltévedt a világban, és soha nem találta meg önmagát. Eszter izgatottan lapozott, olvasta a címeket, szinte mindegyikhez volt valami hozzáfűznivalója.
Az utolsó képnél azonban, amelynek az volt a címe, hogy Másképpen fehér, J. Károly vonta le a következtetést. „Végső soron csak azon múlik minden, ki hogyan nevezi el ugyanazt a valamit.”
A szerző irodalomtörténész
