MH/MTI
2024. december 10. kedd. 23:22
Orbán Balázs kiemelte: az építészetben fejeződik ki egy közösség viszonya önmagához, hiszen ha megnézzük egy közösség legfontosabb épületeit, akkor többet tudunk meg róla, mint amit „ezer, kutatómunkával töltött óra képes elárulni nekünk”. Megtudjuk, mit tart a közösség a múltjáról, mit gondol a jelenéről és hogyan látja a saját jövőjét – tette hozzá.
Hangsúlyozta, egy épület a közösség „legszebb álma önmagáról”, és ezt a szellemet lehet tetten érni akkor is, amikor a közösség a saját következő generációját felneveli.
Az alapítvány ezt a „tehetséges, fiatal magyar generációt kívánja helyzetbe hozni” – jegyezte meg.
Orbán Balázs elmondta, az MCC ma már több mint harminc helyszínen van jelen szerte a Kárpát-medencében. Ennek a magyar lakta területek egészét lefedni kívánó törekvésnek az is része volt, hogy Miskolcon is megerősítették a már évek óta működő képzési központot.
Kitért arra: a miskolci képzési központ létrehozásakor a Korona Szálló épülete az elsőként felmerült helyszínek között volt, hiszen a belvárosi épület évtizedek óta üresen állt.
Az MCC három évvel ezelőtt vásárolta meg az épületet, ahol azóta több, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő állagmegőrzési munkát is elvégeztek – ismertette Orbán Balázs.
Elmondta, megszerezték az építési engedélyt a teljes felújításra, annak alapján elindították a közbeszerzést, hogy megtalálják a legjobb kivitelezőt. A város a munkálatok befejezése után egy 12 ezer négyzetméteres, felújított, műemléki rekonstrukción átesett épületegyüttessel gazdagodik – fűzte hozzá.
Megjegyezte, ebből mintegy négyezer négyzetméter oktatási célokat szolgál majd tantermekkel, irodákkal, ötvenszobás diákotthonnal, valamint rendezvény- és konferenciateremmel. Emellett a Széchenyi utcai épületrészben egy „múlt századi hangulatot idéző, de modern tartalmú étterem” nyílik majd, hogy otthont adjon a város közéleti, tudományos és kulturális eseményeinek – mondta.
Az MCC új képzési központja a tervek szerint a 2027–2028-as tanévben nyílik meg az alapítvány diákjai előtt – közölte Orbán Balázs.
Alakszai Zoltán főispán köszöntőjében arról beszélt, az MCC a vármegye egy „ikonikus” épületét újítja fel, majd tölti meg élettel. Kiemelte, minden miskolci számára az a legfontosabb, hogy a városban élő tehetséges fiataloknak legyen jövőképük és helyben kapjanak lehetőséget.
Hozzátette, ehhez az MCC a maga eszközeivel már most is maximálisan hozzájárul, de az új körülmények között még magasabb szinten tud majd a fiatalokkal foglalkozni.
Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület – Fidesz–KDNP) polgármester beszédében röviden ismertette a Korona Szálló történetét. Azt mondta, ha a belváros felső része a felújított épülettel gazdagodik, akkor ott „egy teljesen újfajta és minőségi élet jelenhet meg”.