A Nemzeti Gárda, a határőrség és a Nemzeti Rendőrség tagjai folyamatosan a frontvonalban vannak, a civil lakosság evakuálását végzik – jelentette ki hétfőn Ihor Klimenko belügyminiszter az Rbc.ua hírportálnak adott interjújában, vette észre a Karpatalja.info.
A belügyminiszter elmondta, hogy egyes egységek több hónapja közvetlenül a fegyveres erőkben vannak. A Harag rendőrdandárról és a Nemzeti Gárdával együtt harcoló, összevont egységekről van szó. „Ezek több ezer rendőrt jelentenek – ez az összes rendőrtiszt tíz százaléka. Körülbelül tízezer rendőr harcol a fronton” – tette hozzá.
A tárcavezető megjegyezte, hogy 25 ezer rendőrtiszt tartózkodik állandóan a háborús övezetben. Emberek evakuálásával és útlezárásokkal foglalkoznak. „Széles a rendőri tevékenységen kívüli munka. 40–45 ezren tartózkodnak folyamatosan a harci övezetben és a frontközeli területeken. És itt a határ menti területekről van szó, ahol az Állami Határőrszolgálat és a rendőri egységek találhatók” – emlékeztetett Ihor Klimenko.