Nagyon nem vagyok híve az erőszaknak. Konok Pétert, több ellenzéki műsor szereplőjét, aki a legszívesebben a Fideszen köszörüli a nyelvét, Magyar Pétert bíráló szavaiért megfenyegették.
Facebookján azt írja, hogy a „17-i Kötöttfogás Extra előtt-után »megvárnak«, vagy a műsorban-műsor után »jól leüvöltenek«, az »arcomba kiabálnak«, »beverik a pofám«, satöbbi, sajnálattal le kell mondanom a részvételt az előadáson”.
Majd hozzátette: „Tisztában vagyok vele, hogy az ilyen üzenetek nagyrészt a TISZA erre felbérelt-alkalmazott trolljaitól érkeznek, és valójában nem kell őket komolyan venni. (…) Nem annyira konkrét fizikai félelemből lépek vissza a fellépéstől, sokkal inkább azért, mert nem szeretnék olyan méltatlan helyzetbe kerülni, hogy így, ezzel jelenjek meg a közbeszédben. Mindenesetre, ha netán valaki így provokálna, tuti, hogy lefejelném, aztán vagy megverem, vagy ő ver meg engem. Ez a végeredményt tekintve mindegy is: semmilyen formában nem kívánok ilyen jellegű politikai bulvár tárgya lenni.”
Idáig nincs is a dologgal semmi baj. Nyilvánvaló, hogy az erőszak megjelenése a Tisza Párttól, Magyar Pétertől ered. Ő vágta a feleségéhez a nadrágszíját, ő lökte terhesen Varga Juditot az ajtónak, ő vette el erőszakkal a mobiltelefont a tulajdonosától, aki levideózta, amint minősíthetetlenül viselkedik egy éjszakai szórakozóhelyen fiatal lányokkal. Ő volt az, aki a templomból kijövő hívekre kígyót-békát ordibált egy teherautó-platóról. Ő volt az is, aki a HírTV riporterét erőszakkal kidobatta egy étteremből, legújabban pedig nyilvánosan, a színpadról fenyegette meg Futó Boglárkát, ugyancsak a HírTV riporterét, aki megpróbált rákérdezni vállalhatatlan dolgaira. Sőt, egyik alkalommal már egy férfi is megjelent a fiatal riporter kocsijánál, kínos helyzetet idézve elő. Senki sem tudhatta ugyanis, hogy mi az ember szándéka. Szerencsére a riporternek nem lett baja, megúszta a találkozást, de az erőszakos vagy az erőszakosság esélyét magában rejtő jelenetek nagyon is alkalmasak arra, hogy terrorizálják a sajtót. Hogy félelmet keltsenek a kérdezőkben, s a ne szólj szám, nem fáj fejem közmondás gyakorlati alkalmazását kényszeríthessék ki a nyilvánosság képviselőiből.
Ezen minősíthetetlen, erőszakos viselkedésnek lett az a következménye, hogy Menczer Tamás Pécsen, egy gyermekvédelmi intézmény előtt keményen szembesítette Magyart eddigi példátlanul erőszakos fellépésével. Vállalva, hogy szándékosan volt határozott, mert az eddigi tisztességes kommunikációs gyakorlat használhatatlan Magyarral kapcsolatban. Mint a kormánypárt kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, ha szükség lesz rá, a jövőben is vállalja ezt a kiállást a közössége védelmében, ha így lehet célhoz érni. A kommunikációs igazgatónak ez a dolga, értékelte Orbán Viktor a történteket.
Konok Péter tehát visszalépett. De eléggé el nem ítélhető módon a Kötöttfogás legutóbbi adásában elkezdték összemosni a történetet. Úgy mentegették Magyar Pétert, mintha nem ő lett volna ennek az erőszakos magatartásnak a nyilvánosság előtti elindítója. Konok Péter még a bejegyzésében ezt kifejezetten elismerte és rögzítette is, de a minapi Kötöttfogásban már „megrendezett színjátékról” beszélt. Az előtte szólónak válaszolva azt mondta: „Abban nagyon igazad van, hogy ez a politika halála. Csakhogy itt a politika halála egy megrendezett színjáték. Úgy gondolom, hogy a felháborodásotok, értelmezésetek az működhet abban a keretben, hogy feltételezzük, hogy a forgatókönyv valóban az, hogy itt két különálló aktor vagy külön figura csapott össze. Én úgy gondolom, hogy ez az egész, nem feltétlenül ez a jelenet, egy berendezett történet.” De a konkrét Menczer–Magyar-csörte megrendezettségétől máris visszakozik, de általában elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz és Magyar Péter megbeszélte, hogy a továbbiakban fognak ilyen cirkuszokat csinálni.
Ha van a történetnek legalja, az ez, amit Konok képvisel. Föl akarja menteni a vele erőszakoskodni akaró tiszásokat, betéve a bolhát a fülekbe, hogy az erőszakoskodást a Fidesz akarja terjeszteni. Tizennégy éve vannak hatalmon, ezt még a kormánypárt soha nem akarta, most sem akarja.
Magyar megjelenése óta azonban lépten-nyomon megjelenik a nyilvános erőszakoskodás. És ezt az evidenciát a baloldal megkérdőjelezi és fordítva igyekszik beállítani. Hát ezért baloldal, hogy ilyen csináljon. Ne legyen tisztességes, ne legyen becsületes, hazudjon „reggel, éjjel meg este”, ahogy a csövön kifér.
Ettől azonban még azt mondom, senki ne emeljen kezet Konok Péterre.
A szerző újságíró