MH/ MTI
2024. december 10. kedd. 19:25
Frissítve: 2024. december 10. 19:32
Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője a Facebook-oldalán kedden emlékeztetett: az Alkotmánybíróság kimondta, nem alaptörvényellenes, hogy a fővárosi önkormányzat a költségvetés nettó befizetője, ami azt jelenti, hogy gazdag településként többet ad a közösbe.
A szolidaritási hozzájárulás az a támogatás, amelyet a gazdagabb települések nyújtanak a szegényebb településeknek. Ennek mértéke nem „hasraütésszerű”, hanem törvényben rögzített – ismertette.
Hozzátette, hogy a több mint 3000 magyar településből 848 fizet szolidaritási hozzájárulást, amelyből 1250 szegényebb település részesül.
„Ezt egyedül Budapest, a leggazdagabb magyar település nem akarja befizetni” – jegyezte meg.
„A helyzet az, hogy a Karácsony Gergely a szegényebb településektől venné el a nekik járó pénzt éppen az ünnep közeledtével” – fogalmazott a főispán.
Kiemelte, a főpolgármester arra hivatkozik, hogy Budapest csődközeli helyzetben van, ezt a helyzetet viszont nem a kormány idézte elő, hanem Karácsony Gergely „felelőtlen gazdálkodásának köszönhető”.
„Öt év alatt eltüntették a Tarlós István főpolgármester vezette főváros által összegyűjtött 200 milliárd forintos tartalékot, többek között tanácsadói szerződésekre, milliós bónuszokra és jutalmakra költötték. Ezzel egy óriási adósságspirálba juttatta a várost, amelyről kormányellenes hangulatkeltéssel próbálja elterelni a figyelmet” – írta Sára Botond.
Kiemelte: minderre nem az a megoldás, hogy Karácsony Gergely jogszabályellenes költségvetést terjeszt be és akar elfogadtatni a Fővárosi Közgyűléssel, hanem a felelős gazdálkodás.
„A Fővárosi Kormányhivatal nem fog közreműködni a szegényebb települések megkárosításában, és ha kell, megteszi a szükséges jogi lépéseket” – zárta bejegyzését a kormányhivatal vezetője.