Vesztegetéssel vádolják Marosvásárhely polgármesterét

MH/ MTI
2024. december 10. kedd. 14:45

A DNA marosvásárhelyi területi szervezete közleményében megerősítette, hogy a júniusban második mandátumát elnyert Soós Zoltánt hétfőn 24 órára őrizetbe vették, és megvesztegetés gyanújával eljárást indítottak ellene. A vádhatóság közölte: Soós Zoltán mellett egy (meg nem nevezett) cég ügyintézőjét is őrizetbe vették, akit azzal gyanúsítanak, hogy megvesztegette az elöljárót.

A polgármester többszöri alkalommal műtárgyakat fogadott el a cég ügyintézőjétől mintegy 200 ezer euró értékben – állítja a DNA. Mint írják, a rendelkezésükre álló bizonyítékok szerint Soós Zoltán 2021 és 2024 között közvetett módon értékes festményeket kapott az ügyintézőtől összesen 1 009 764 lej (mintegy 200 ezer euró) értékben azzal a céllal, hogy polgármesterként szerződéseket kössön a céggel, és elősegítse azok zavartalan megvalósulását.

A szerződések útjavítási és csatornázási munkálatokra, járdák és parkolók kialakítására és egyéb infrastrukturális beruházásokra vonatkoztak. A DNA közleményében azt állítja, hogy Soós Zoltán közvetett módon 2022. november 25-én egy jelentős pénzösszeget is kapott a cégtől egy általa felügyelt egyesület bankszámlájára 30 ezer lej (2,5 millió forint) értékben szponzorációs szerződés formájában.

Cserében a polgármesteri hivatal 275 355 lej (22,7 millió lej) értékben vásárolt fogyóeszközöket a cégtől. A korrupcióellenes ügyészek kedden kérik a két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását a Maros megyei Törvényszéken.

A Krónikaonline.ro arról ír, hogy sajtóértesülések szerint a polgármestert Petrica Mihai Sala üzletember akarta megvesztegetni, akinek cége, az Astor Com számos közbeszerzésen került ki győztesen Marosvásárhelyen és Kolozsváron, legutóbb októberben nyert 34 millió eurós tendert utcák javítására és csatornázásra. Az erdélyi hírportál emlékeztet arra, hogy a történész és régész végzettségű Soós polgármesterré választása előtt a Maros Megyei Múzeumot irányította, és köztudottan kedveli a képzőművészeti alkotásokat.

Vezetése alatt a polgármesteri hivatal nagy értékben vásárolt műtárgyakat a bukaresti Artmark és a kolozsvári Quadro művészeti galériáktól, amiért számos bírálat érte a román önkormányzati képviselők részéről. Csibi Attila Zoltán, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének elnöke kedden az Agerpresnek nem kívánta kommentálni Soós Zoltán őrizetbe vételét, mondva, hogy nem ismeri az ügy részleteit.

„Hiszünk a román igazságszolgáltatásban, és hiszünk a polgármester úr ártatlanságában. Ez minden, amit mondhatok” – idézte Csibit a román hírügynökség.

Soós Zoltán 2020 óta Marosvásárhely polgármestere, mindkét alkalommal függetlenként, a magyar politikai szervezetek támogatásával nyert választást. A júniusi romániai helyhatósági választásokon a voksok 41,3 százalékával nyerte el második mandátumát a legnagyobb, 40 ezres magyar közösséggel rendelkező erdélyi város élén, ahol a lakosság közel fele magyar nemzetiségű.

A városnak 2020 előtt húsz éven át román elöljárója volt a magyarellenesnek tartott Dorin Florea személyében, aki idén is jelöltette magát, de alulmaradt a versenyben.

Elolvasom a cikket