Brém-Nagy Márton
2024. december 11. szerda. 14:14
A jelentéshez csaknem 200 vállalat képviselőivel készült mélyinterjú, s ezek szerint az EU-ban működő kínai vállalkozók elvárnák, hogy Brüsszel és a fősodrhoz tartozó politikusok tartsák tiszteletben „a munkamegosztást a globális ipari és ellátási láncokban, körültekintően használják a gazdasági és kereskedelmi eszközöket és kereskedelmi jogorvoslatokat, és kerüljék a »gazdasági biztonsági« politikák általánossá tételét”.
Kína és az EU 2025-ben ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját, és az üzleti közösség elvárja, hogy a felek közösen álljanak ki a „ébredező protekcionizmus” tendenciájával szemben. A jelentésben emellett olyan javaslatokat is megfogalmaztak – szám szerint 283-at –, amelyek megfogadásával az Unió erősíthetné a bizalmatöbb mint felük úgy véli, hogy az uniós piac már nem „tisztességes és nyitott”t és javíthatna az üzleti környezetén.
Figyelemre méltó, hogy a kínai vállalatok uniós üzleti környezettel kapcsolatos minősítése ötödik éve csökken, tehát mára egyértelműen egy negatív tendenciává vált. A megkérdezett vállalatok 68 százaléka szerint az elmúlt évben romlott az általános üzleti környezet, és .
Az öt legaggasztóbb dolog, amit a vállalatok megneveztek (1) a különböző politikai tényezők és az azokból eredő piaci akadályok, (2) a magas munkaerőköltségek, (3) az összetett globális politikai környezet, (4) az EU és tagállamainak Kínával szembeni „instabil” politikái, valamint (5) az EU saját politikai trendjeinek változásai.
Ezzel együtt a kínai vállalatok továbbra is optimisták a Kína és az EU közötti közép- és hosszú távú gazdasági és kereskedelmi kilátásokat illetően.
Itt pedig a kamarától függetlenül érdemes megemlíteni, hogy számos kínai elemző foglalkozott az utóbbi időben Donald Trump második elnökségének várható hatásaival. Sok jóra nem számítanak az USA leendő vezetőjétől, viszont úgy vélik, hogy az Egyesült Államokat mindenek elé helyező politikája, miként az első ciklusa alatt, Európa számára is fájdalmas lesz, ez pedig megteremtheti a Kína-EU kapcsolatok rendezésének és megerősítésének alapját.
Visszatérve a jelentésre, az is kiderült belőle, hogy a felmérésben résztvevő kínai vállalatok több mint fele nyitott az új európai befektetésekre, és úgy véli, hogy az EU és Kína közötti együttműködés segíteni fogja az EU-t a digitális átalakulás felgyorsításában, az élvonalbeli alkalmazások, például a mesterséges intelligencia alkalmazásában, valamint abban, hogy szorosabb, egymást kiegészítő kapcsolatot alakítson ki az ipari láncban.