MH/ MTI
2024. december 11. szerda. 17:07
Az európai szövetség (UEFA) szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szüksége a továbbjutáshoz a Fradinak, amely három győzelemmel és két vereséggel a 11. helyen áll a tabellán, azaz öt forduló után kilencnél tart. Ezért egy újabb siker nem is a folytatás kiharcolása miatt lenne fontos, hanem reális esélyt kínálna arra, hogy a zöld-fehérek az alapszakasz utolsó két, januári fordulójában a nyolc közé kerülésért küzdjenek, amely rögtön 16 közé jutást érne, így februárban nem kellene pályára lépniük a nyolcaddöntőbe kerülésért.
A Ferencváros hátránya mindössze egyetlen pont a nyolcadik helyezettel szemben, így a görögországi diadallal akár össze is jöhet a háromhelynyi előrelépés. Könnyű dolga viszont bizonyosan nem lesz a magyar csapatnak, mert a PAOK négy pontjával a kiesést jelentő, 27. helyen áll, azaz létkérdés számára, hogy egy győzelemmel a legjobb 24 közé léphetne előre.
A szaloniki rivális ráadásul jó formába lendült, előző öt tétmérkőzésén veretlen maradt, így a görög bajnokságban is már a harmadik helyen áll. Hétvégén a Panszerraikosz otthonában aratott 4–1-es diadallal hangolt a Ferencváros elleni fellépésre.
Ezzel szemben Pascal Jansen vezetőedző irányította Fradi az utóbbi időben rendkívül kétarcú. Amíg nemzetközi porondon remek teljesítményt nyújtva felülmúlta a svéd Malmö, az ukrán Dinamo Kijev és a francia Nice gárdáját, addig a hazai bajnokságban jóval gyengébb produkcióval sorozatosan pontokat hullatott. Az OTP Bank Ligában a címvédő a legutóbbi kilenc összecsapásából mindössze hármat nyert meg, így visszacsúszott a második helyre, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott, mint az előtte álló Puskás Akadémia.
A holland mesternek a legfőbb gondot jelenti majd Szalonikiben, hogy a kétszeres magyar gólkirály, Varga Barnabás eltiltás miatt nem léphet pályára, így szinte biztosan Saldanha kezd középcsatárként, viszont a Partizan Beogradtól igazolt brazil támadó eddig egyetlen meccset sem játszott végig.
A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettek pedig februárban oda-visszavágós párharcban küzdenek a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik.
A Tumba Stadionban 18.45-kor kezdődő összecsapás a spanyol Guillermo Cuadra játékvezető sípjelére kezdődik, a meccs az M4 Sport, az M4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth rádió is élőben közvetíti.