Vastaps az ezüstérmes Kós Hubertnek a Duna Arénában

Két világklasszis úszónk közül a kétszeres olimpiai bajnok, világcsúcstartó Milák Kristóf csak a lelátóról nézi a budapesti világbajnokságot, így a Párizsban 200 méter háton olimpiai bajnok Kós Hubertre várt a feladat, hogy megmentse a sikertelenségtől a magyarokat a hazai rendezésű világversenyen.

Az Egyesül Államokban tanuló 21 éves Kós már a 100 méter hát keddi előfutamában, majd a középdöntőben is jelezte, hogy felkészülten érkezett a világbajnokságra. Az amerikai úszópápa, Bob Bowman tanítványa az előfutamban 49.12 másodpercre, majd a középdöntőben 49.03-ra javította a magyar csúcsot, ami egyben a világ idei legjobbja is.

„A döntőben szeretnék gyorsabban kezdeni, s azzal, hogy csak egy úszásom lesz, minden energiát arra tudom majd fordítani” – nyilatkozta Kós bizakodva.

Remekül is kezdett Kós, erősebben, mint a középfutamban. s 48.79 másodperces országos csúccsal csapott célba, ezzel három századdal maradt el a győztes orosz Miron Lifincevtől, aki junior világcsúcsot úszott. A 21 éves Kós pályafutása során először nyert érmet hazai közönség előtt, egyszersmind ő az első hazai dobogós a Duna Arénában zajló világversenyen.

A szerdai előfutamokban magyarok közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe 100 méter gyorson, aki 53.69-cel a 27., csapattársa, Ugrai Panna 53,82-vel a 30. lett.

A férfiaknál ugyanebben a számban volt érdekelt az olimpián nagymedencében negyedik, a februári világbajnokságon első magyarként dobogós Németh Nándor, aki azonban legjobbjától (46.08) közel egy másodperccel elmaradva, 47.00-val csak a 18. lett, azaz második számú tartalék. Az FTC kiválósága kezdődő felső-légúti betegséggel küszködik, a futam után rosszul érezte magát, a vegyes zónában így nem jelent meg.

Még Némethnél is pechesebb volt Fángli Henrietta, aki országos csúcsot úszott 100 méter mellen. A 23 éves marosvásárhelyi úszónak ez az első világversenye magyar színekben, a szerda délelőtti előfutamok során 1:05.09 perc alatt teljesítette a távot, amivel Hosszú Katinka 2014-es 1:05.60-as rekordját adta át a múltnak. Fángli összesítésben a 17. lett, 12 századdal maradt le a középdöntőből.

A 4×50 méteres mix vegyesváltók előfutamában a Jászó Ádám, Gál Olivér, Komoróczy Lora, Senánszky Petra összeállítású négyes 1:40.39 perces idővel összesítésben a 19. helyen végzett.

Elolvasom a cikket