A kormány bízik abban, hogy végül győz a józan ész

MH/ MTI
2024. december 13. péntek. 20:45

A tárcavezető arról számolt be, hogy már több mint ezer napja zajlik a háború a szomszédos országban, és Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmével új reményt kapott a világ annak lezárására.

„Közeledik karácsony, s amikor karácsonyról beszélünk, akkor a béke mindig hangsúlyosabban jön elő, ezért a magyar diplomácia – a miniszterelnök úrral az élen természetesen – az elmúlt időszakban komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy a háború végleges lezárását megelőzően is sikerüljön könnyíteni az ott élő emberek helyzetén” – mondta.

„Ezért javasoltunk egy karácsonyi tűzszünetet és egy nagy tömeges fogolycserét, hogy Európának azon a részén is minél többen otthon és minél többen békében ünnepelhessék a karácsonyt” – tette hozzá.

„Ugye ezt a javaslatunkat Vlagyimir Putyin elnök úrnak elmondtuk, s elmondtuk az orosz kormány több tisztviselőjének, akik ezt alapvetően pozitívan és nyitottan fogadták, késznek mutatkoztak ezen javaslat megfontolására, az erről szóló tárgyalások végrehajtására” – folytatta.

„Sajnos Ukrajna elnöke ezt a tárgyalási lehetőséget elutasította (…) Mi azonban abban reménykedünk, hogy valahogyan a józan ész és az emberség felülkerekedik, és minél többen békében, nyugalomban, biztonságban és otthon ünnepelhetik majd a karácsonyt Európa keleti felében is” – húzta alá.

Szijjártó Péter ezt követően kitért a szíriai helyzetre is, és hangsúlyozta, hogy Magyarországnak érdeke a közel-keleti ország stabilitása, mert annak megingása újabb illegális migrációs hullámokat indíthat el.

Leszögezte, hogy hazánk a nemzetközi porondon mindent megtesz annak érdekében, hogy visszahozza a stabilitást, hogy megóvja a keresztény közösségeket, hogy ne a szélsőséges szervezetek és ideológiák kerítsék hatalmukba a térséget.

Úgy vélekedett, hogy ilyen helyzetekben a politikai szereplőknek felelősséggel kell nyilatkozniuk, hiszen egy-egy álhírnek tragikus hatásai lehetnek.

„Sajnos többen a média és a politika világából is teljesen felelőtlenek voltak, amivel bebizonyították az alkalmatlanságukat komolyabb pozíciók betöltésére” – fogalmazott.

„Egy terrorista szervezetek és szélsőséges csoportok közreműködésével végrehajtott eseménysorozat után azt a látszatot kelteni, hogy a volt szíriai elnök Magyarországon van, nagyon komoly kockázatokat jelent Magyarország, a magyar emberek számára, éljenek bárhol a világban” – figyelmeztetett.

„Azt hiszem, hogy azok, akik kizárólag politikai szenzáció- és haszonhajhászásból ezt az álhírt terjesztették, azt bizonyították, hogy semmilyen komolyabb pozícióra nem alkalmasak, és hogyha komolyabb pozíciót töltenének be, akkor nagyon komoly veszélyt jelentenének Magyarországra és a magyar emberekre” – vélekedett.

Elolvasom a cikket