Csaknem 800 embert tartóztattak le

MH/ MTI
2024. december 13. péntek. 20:07

A tájékoztatás szerint a művelet során a hatóságok igyekeztek a lehető legszélesebb körben végrehajtani razziákat, amelyek így kiterjedtek az online tér több területére is, például a darkwebre és a közösségi médiára. A „kiberjárőrözésben” több ügyészi hivatal is részt vett.

A művelet keretében az Európai Unió és nemzetközi partnereinek közös kapacitásait és erőforrásait többféle bűnügyi fenyegetés, egyebek között az emberkereskedelem, a kábítószer- és illegális lőfegyver-kereskedelem, valamint a nagy veszélyt jelentő bűnbandák elleni küzdelemben vetették be – olvasható a közleményben.

A műveletben 16 európai uniós tagország – köztük Magyarország – és kilenc nem uniós tagország, benne Ukrajna, Koszovó és Törökország vett részt, a közlemény szerint pedig 442 fegyvert koboztak el, valamint átvizsgáltak több mint 150 ezer gépjárművet és csaknem 1200 létesítményt.

A hatóságok munkáját az Europol mellett a többi között az Európai Bizottság, valamint az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust, az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex, illetve az egész világra kiterjedően működő nemzetközi rendőri szervezet, az Interpol is segítette.

Elolvasom a cikket