Egyeztetés a külső kerületekről

MH/ MTI
2024. december 13. péntek. 19:28

A politikus elmondta, az elmúlt hetekben Kőbányán, Újpesten, Kispesten jártak, legutóbb pedig Rákosmentén Horváth Tamás polgármesterrel és a körzet országgyűlési képviselőjével, Dunai Mónikával egyeztettek a külső kerületek, a külváros legégetőbb problémáiról.

A frakcióvezető szavai szerint „Karácsony Gergelynek és a Tisza Pártnak Budapest csak a körúton belül létezik, Kőbányára vagy Rákospalotára csak túrazsákkal járnak, ha járnak”. Mint mondta, a tapasztalatok egyformák, az itt élőket meghallgatva egyértelmű, hogy cserben, magukra hagyták a külső kerületekben lakó budapestieket.

Szentkirályi Alexandra kifejtette, a Fidesz–KDNP volt az egyetlen, amely a külváros, a külső kerülete hangját meghallotta. Hozzátette: az egyeztetést új szintre kapcsolják, rögtön januárban körbejárják az összes külső kerületet, mindenkivel beszélnek, akinek építő gondolata van a város peremkerületeinek fejlesztéseiről és ezeket a közgyűlés elé viszik.

A politikus elmondta, ha Karácsony Gergely magától nem hajlandó, akkor majd így ráveszik a külvárosi útfelújításokra, P+R parkolók építésére, a kötött pályás közlekedés fejlesztésére, a rozsdaövezetek megújítására.

A frakcióvezető közölte, ezért terjesztették már most, az idei utolsó közgyűlés elé, hogy a jövő évi költségvetésben kapjon nagyobb szerepet a külváros, kapjon több forrást, fejlesztést, útfelújítást. „Ez így nem mehet tovább” – tette hozzá.

Elolvasom a cikket