MH/MTI
2024. december 13. péntek. 12:45
A testület által egyhangúan elfogadott előterjesztés szerint az EB egy 2016-os határozatában 2,9 milliárd eurós bírságot szabott ki vezető tehergépjármű-gyártókra – Daimler, MAN, DAF, Iveco és Volvo/Renault –, mert 1997 elejétől 2011 elejéig kamionkartell működött Európában. A cégek 14 éven keresztül összehangolták listaáraikat, a károsanyag-kibocsátást csökkentő fejlesztéseik bevezetését pedig a vásárlók szempontjából hátrányosan ütemezték, és ezek költségeit a vevőkre terhelték.
A károsultak kártérítési keresetet nyújthatnak be a tagállamok bíróságaihoz. A magyar bíróságokon a vásárláskor hatályos jogszabályokat kell alkalmazni, melyek alapján az elévülési idő öt év, az önkormányzat azonban ennek letelte után szerzett tudomást az EB határozatáról. Így a követelést magyarországi bíróság előtt már nem lehet érvényesíteni.
Az önkormányzatot megkereste egy New York-i cég, amely a kártérítési eljárás teljes költségét finanszírozza, amennyiben a befolyó kártérítési összeget megosztják. Pernyertesség esetén az önkormányzatot 220 ezer euró (mintegy 90 millió forint) illeti meg, míg a vállalkozás 118 ezer eurót (48,3 millió forintot) kap. Eredménytelen jogi eljárás esetén az önkormányzatot nem terhelné semmilyen költség. Az önkormányzat ezért meghatalmaz egy az eljárásban már jártas müncheni ügyvédi irodát, hogy képviselje.