Kínai üzletembert tiltottak ki az Egyesült Királyságból

MH/ MTI
2024. december 13. péntek. 16:22

Az üzletember korábban megbízást kapott arra, hogy befektetőket keressen Kínában a herceg nevében, aki a 2022-ben minden királyi és katonai rangjáról lemondott.

A most bejelentett döntést egy brit bíróság megerősítette, továbbá nyilvánosságra hozta az ügy részleteit.

Az 50 éves férfit, akit csak a H6 kóddal azonosítottak, 2021. november 6-án állították meg a brit határon. Telefonjáról olyan dokumentumokat szereztek be, amelyek bizonyították, hogy András herceg felhatalmazta őt egy nemzetközi pénzügyi kezdeményezés létrehozására, melynek célja befektetők bevonása volt Kínából. A brit belügyminisztérium szerint H6 szándékosan elrejtette kapcsolatait a Kínai Kommunista Párttal és a Kommunista Párt egyik szervezetének számító United Front Work Departmenttel (UFWD), amelyet Peking külföldi befolyásának kiterjesztésére használ.

A bírósági döntés részletei szerint H6 közeli kapcsolatot ápolt III. Károly király öccsével, olyannyira, hogy még a herceg születésnapi összejövetelére is meghívást kapott. A bíróság szerint András herceg sebezhető helyzetben volt, és jelentős nyomás alatt állt, ami lehetővé tette, hogy H6 kihasználja a kapcsolatukat politikai befolyásszerzés céljából.

Kína londoni nagykövetségén keresztül élesen bírálta a brit lépéseket. „Egyes brit illetékesek előszeretettel gyártanak mindenféle »kémhistóriát« Kína ellen. Ezek célja Kína lejáratása és a kínai-brit kapcsolatok akadályozása” – áll a nagykövetség közleményében.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a United Front Work Department célja a különböző népcsoportok és politikai pártok közötti együttműködés előmozdítása, nem pedig politikai beavatkozás más országok belügyeibe. Kína a kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapuló nemzetközi kapcsolatokat támogatja, és elutasítja a beavatkozásra vonatkozó vádakat.

Peking felszólította az Egyesült Királyságot, hogy hagyjon fel a „kínai fenyegetés” narratívájának terjesztésével, és fejezze be a kínai–brit cserekapcsolatok „szabotálását”.

András herceget már többször érte nyilvános bírálat a tehetős külföldiekhez fűződő kapcsolatai miatt, többen kifejezték aggodalmukat, hogy ezek a személyek megpróbálják bevásárolni magukat a királyi családba.

Elolvasom a cikket