Nemzetközi lopakodó repülőgépek jöhetnek

MH/ MTI
2024. december 13. péntek. 17:33

Az új vállalat, amelyben a brit BAE Systems, az olasz Leonardo és a japán Aircraft Industrial Enhancement (JAIEC) egyenként 33,3 százalékos részesedéssel rendelkezik majd, 2025 közepén kezdi meg a működését, székhelye Nagy-Britanniában lesz, első vezérigazgatója pedig olasz.

Az együttműködés célja az Eurofighter utódjának az életre keltése. Az első repülőgép várhatóan 2035-ben áll szolgálatba. A vállalat nyitva áll új belépő partnerek előtt.

A három ország novemberben közölte, hogy tárgyalnak a projekt más országok előtti megnyitásáról. Olaszország külügyminisztere azt mondta, hogy a programot valószínűleg kiterjesztik Szaúd-Arábiára is.

A bejelentés nagy előrelépést jelent a 2022-ben kötött eredeti megállapodáshoz képest, amely egy közös vadászrepülőgép kifejlesztéséről szólt, és amely a Globális Harci Légi Program (GCAP) elnevezéssel a 2040-ben hadrendből kivonuló Eurofighter és a japán F–2-es vadászgép utódját volt hivatott életre hívni.

„A békét meg kell védeni, és a béke megvédésének ára van, ezért a kormányok és vállalatok közötti szinergiák alapvető fontosságúak, senki sem képes egyedül megcsinálni” – mondta Roberto Cingolani, a Leonardo vezérigazgatója az üzlet aláírásakor.

„Az ajtó nyitva áll más partnerek előtt is, akik csatlakozhatnak, és ebbe Szaúd-Arábia is beletartozik, de végső soron a három kormány döntése” – jelentette ki Herman Claesen, a BAE ügyvezető igazgatója újságíróknak.

Claesen szerint még túl korai lenne értéket meghatározni a projektre, de a fejlesztés, a gyártás és egyéb munkálatok „több százmilliárdos nagyságrendet” jelentenének több éven keresztül.

A projekt a drónokkal együttműködő lopakodó vadászgépeket irányoz elő.

Az új vállalat a repülőgépek gyártását és összeszerelését alvállalkozásba adja ki a BAE-nek, a japán Mitsubishi Heavy Industriesnak és a Leonardónak – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket