Oroszország figyeli a belga katonai bázisokat

MH/ MTI
2024. december 13. péntek. 21:57

A belgiumi katonai objektumok biztonságának szilárdságát tesztelő, „visszafogott műveletek” megszaporodását észlelte a belga védelmi minisztérium az elmúlt években, és emögött Oroszországot gyanítja – derül ki Ludivine Dedonder miniszter belga parlamenthez címzett leveléből, amelyet a La Derniere Heure című napilap idézett pénteken.

A védelmi miniszter a hadsereg kelet-flandriai, Poelkapelle városában található tűzszerészeti egységének (DOVO) objektumánál történt incidensekről adott beszámolót. Eszerint az objektum környékén észlelt gyanús tevékenységek – például a fotózás- korábban elhanyagolhatók voltak: 2020-ban öt incidenst jelentettek, egy évre rá kilencet, 2022-ben pedig hetet. Tavaly azonban számuk 20-ra nőtt, idén pedig már 26 ilyen esetről tudni úgy, hogy az év utolsó három hónapjáról egyelőre nem készült el a jelentés.

Megnőttek továbbá a létesítményt körülvevő kerítésben keletkezett károk is: míg 2023-ban 19 esetet jelentettek, idén már 15-ről tudni, valamint idén további 11 esetben behatoltak a területre, kétszer-háromszor többen, mint az előző években.

A védelmi tárca közlése szerint mindazonáltal a behatolások fő célja nem a károkozás vagy a lopás, hanem a létesítmény biztonságának „próbálgatása”. A minisztérium Oroszországot nevezte meg elkövetőként, és szerinte „véletlenszerűen, a környékbelieket alkalmazzák erre a célra”. A létesítménybe behatolók közül ugyanis többen egy Poelkapellében lévő menekültszállón élnek.

Elolvasom a cikket