Sikerült uniós szintű irányváltást megvalósítani

MH/ MTI
2024. december 13. péntek. 23:01

Tuzson Bence az EU-tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsülését követően kiemelte: sikerült elérni, hogy minden uniós szakpolitika esetében foglalkozni kell azzal, hogy az segíti-e az Európai Unió versenyképességét.

A versenyképesség javítását célzó Budapesti Nyilatkozat átfogóan, az egész Európai Unió működésével kapcsolatban rögzíti azt a fontos elvet, hogy akár a jogalkotás, akár más területeken elsődlegesnek kell tekinteni a versenyképesség kérdését – hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter.

„Fontos, hogy el tudtuk indítani ezt az Európai Unió gyakorlatába beépülő folyamatot” – fogalmazott Tuzson Bence, majd hozzátette: ennek nagy jelentősége van, az Európai Unió versenyképessége ugyanis lemarad a versenytársakhoz képest.

A pénteki tanácsülésen elfogadott, a büntetőjog területét érintő tanácsi álláspontokkal kapcsolatban a miniszter kiemelte: annak, hogy a büntetőügyeket jól kezeli-e az Európai Unió, mindig visszahatása van a versenyképességi kérdésekre, ahogy a polgárok mindennapi életére is. Elmondta: a gyermekek bántalmazása és a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazás és kizsákmányolás területén „nagyon komoly” eredményeket tudott elérni a magyar uniós elnökség annak érdekében, hogy az ilyen cselekmények minden formája büntetendő legyen, beleértve az új online eszközök által lehetővé tett vagy elősegített cselekményeket is.

Az embercsempészet felszámolását célzó büntetőjogi rendelkezésekkel kapcsolatban Tuzson Bence azt mondta: minden jogi eszközt együttesen kell alkalmazni a cél elérése érdekében. A javaslat célja, hogy az ilyen cselekményért kiróható büntetés alól ne lehessen kibúvót találni. Milyen olyan eszközt, amely az illegális migráció megállítását szolgálja, támogatni kell – húzta alá.

A miniszter fontosnak nevezte a nyugat-balkáni partnerországokkal folytatott együttműködést, egyebek mellett az illegális bevándorlással kapcsolatban.

„Be kell látnunk, hogy az Európai Unió hosszú távú biztonsága a Nyugat-Balkánnal való szoros együttműködés nélkül elképzelhetetlen” – fogalmazott Tuzson Bence, majd hozzátette: a büntetőügyekben való szoros együttműködés mellett óriási jelentősége van gazdasági szempontból is annak, hogy a csatlakozni vágyó államok minél hamarabb az Európai Unió tagjaivá válhatnak.

A Didier Reynders volt igazságügyi biztost, korábbi belga külügy-, valamint pénzügyminisztert érintő, pénzmosással kapcsolatos vádakra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva a magyar igazságügyi miniszter azt mondta: „Nagyon súlyos ügyről beszélünk.” Üzenetértéke van annak, ha egy európai uniós biztost ilyen jellegű bűncselekményekkel vádolnak, különösen azt a biztost, aki a jogállamiságért, a korrupció elleni küzdelemért felel – jelentette ki. Egy ilyen cselekmény megkérdőjelezhet minden intézkedést, akár visszamenőleg is – hívta fel a figyelmet.

„Hogyan várhatunk el egy ilyen biztostól, akár visszamenőleg, objektív döntéseket, objektív előterjesztéseket, akár jogállamisági kérdésekben is?” – fogalmazott a szakminiszter.

A következő igazságügyi biztosnak és a teljes Európai Bizottságnak óriási szerepe és felelőssége van abban, hogy helyreállítsa az európai uniós intézményekben megingott bizalmat – jelentette ki.

„Mint magyar igazságügyi miniszter, nagyon remélem, hogy a magyarok pénzét nem fogják ellottózni és kaparós sorsjegyekbe fektetni, hanem ez a pénz Magyarországot és a magyar gazdaságot fogja erősíteni” – tette hozzá Tuzson Bence.

Elolvasom a cikket