Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Zelenszkij a leköszönő Biden-adminisztráció segítségében bízva egyre csak húzná a háborút, de a harctéri kudarcok miatt Ukrajna mozgástere egyre jobban leszűkül.
A november közepi rakétatámadás után ma hajnalban újabb orosz légitámadás érte Kárpátalját. Miroszlav Bileckij kormányzó azt közölte, hogy két rakéta hatolt be Kárpátalja légterébe, az egyiket a kárpátaljai 101-es területvédelmi dandár katonái hatástalanítottak Munkács közelében.
A magyar miniszterelnök békemisszója részeként az elmúlt napokban is mindent megtett a szomszédunkban zajló háború békés lezárása érdekében. Ferenc pápa után Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel is tárgyalt a béke érdekében, majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetést, és a török elnökkel is egyeztetett.
„A magyar miniszterelnök által javasolt tűzszünetet és fogolycserét az orosz fél tárgyalásra alkalmasnak találta, az ukrán fél azonban nem” – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Majd úgy folytatta:
„Ukrajna bejelentette, hogy csak abban az esetben tárgyal az oroszokkal, ha katonai ereje megerősödik, és képes lesz a frontokon az ellenállásra. Azonban a lassan harmadik évéhez közelítő háború alatt egy támadástól eltekintve Ukrajna sikertelen volt, amit tehát Zelenszkij mond, az nyilvánvalóan tarthatatlan.”
A szakértő szerint Zelenszkij nem akarja a magyar javaslatot elfogadni, és úgy érzi, hogy jelenleg nem kell tárgyalnia Moszkvával, hiszen a leköszönő Biden-adminisztráció január 20-ig mindennel ellátja Kijevet, támogatással és fegyverekkel is. Zelenszkij így az utolsó pillanatig kivár.