MH/MTI
2024. december 14. szombat. 12:18
Hidvéghi Balázs azt mondta: „Most az új gazdaságpolitikáról és az emberek életét javító intézkedésekről kérdezzük önöket.”
„A kormány álláspontja szerint Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha nemet mondunk Brüsszel elhibázott politikájára. Elutasítjuk nemcsak a hagyományos háborút, de a gazdasági hidegháborút is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarországnak a gazdaságban semlegességre van szüksége.
Objektum doboz
Úgy folytatta, hogy nyitottnak kell maradnunk mind a Nyugat, mind a Kelet felé, mert ez a magyar érdek.
„Így érhetünk el stabil gazdasági növekedést, így tudjuk növelni a béreket, segíteni a fiatalokat, a családokat és a nyugdíjasokat, így tudjuk támogatni a magyar vállalkozásokat” – emelte ki.
Hidvéghi Balázs megköszönte a véleménynyilvánítást annak a több mint egymillió embernek, aki már kitöltötte a konzultációs ívet, azokat pedig, akik még nem töltötték ki a dokumentumot, arra kérte, hogy csatlakozzanak, akár papíron, akár online töltsék ki, és küldje vissza a kérdőívet.
Tudatta, hogy a konzultáció előzetes eredményeit a következő napokban közölni fogják.
„Ha együtt döntünk, erősebbek leszünk. Magyarország meg tudja csinálni” – zárta a videót az államtitkár.