Szabó Szebasztián továbbjutott 50 méter gyorson

MH/MTI
2024. december 14. szombat. 13:30

A délelőtti program első számában, 400 méter vegyesen Kapás Boglárka utolsó úszását láthatta a közönség, az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok klasszis a 16. helyen végzett összesítésben. A szám másik magyar versenyzője, Jackl Vivien 4:35.61-gyel a 14. lett, így ő sem jutott döntőbe.

Ugyanebben a számban a férfiaknál Török Dominik egyéni legjobbját (4:14.04) több mint hét másodperccel megjavítva, 4:06.80 perccel megnyerte futamát, amivel összesítésben a 13. helyet szerezte meg, míg Zombori Gábor 4:07.25-tel közvetlenül mögötte, a 14. pozícióban zárt.

Női 50 méter gyorson Senánszky Petra országos csúcsától (24.30) nem sokkal elmaradva, 24.55 másodperccel csapott célba, amivel a 25. helyen fejezte be szereplését.

„Azt gondolom, amit erre az évre kívánhattam magamnak, az teljesült, a szívem pedig nem hagyta, hogy ezt a hazai világbajnokságot kihagyjam” – nyilatkozta az MTI-nek Senánszky, aki az uszonyos úszásban sokszoros világbajnok, 2022-ben viszont úgy döntött, megcélozza a párizsi olimpiát a „hagyományos” úszásban, és végül sikerrel is járt, közte pedig egy Európa-bajnoki címet is bezsebelt.

A 30 éves debreceni versenyző elárulta, néhány hetet fog csak pihenni, januárban már Thaiföldön edzőtáborozik majd a válogatottal, és megkezdi a felkészülést a júliusi, szingapúri világbajnokságra, amelyet szinte azonnal a Kínában sorra kerülő Világjátékok követ.

„Ezt követően biztosan szükségem lesz majd egy három-négy hónap pihenőre. Szeretném megcélozni a Los Angeles-i olimpiát is, úgy érzem, a testem és az úszásom is alkalmas erre az ötven gyorsra, és fejlődhetek még” – tette hozzá.

Férfi 50 méter gyorson a kisebb betegséggel küzdő Németh Nándor nem állt rajthoz, míg Szabó Szebasztián 21.14-gyel a 15. helyen bejutott az esti középdöntőbe.

„Nyilván ezzel az idővel semmire sem mennék a folytatásban, de az Európa-bajnokságon is hasonló időt úsztam, aztán sikerült négy tizedet javulnom, ismerem már ezt a helyzetet” – nyilatkozta Szabó, aki a Kajmán-szigeteki Jorda Crooks 20.08-as világrekordjával kapcsolatban megjegyezte, egészen elképesztő, milyen ütemben fejlődik a sportág, és hamarosan 19-cel kezdődő időt láthatnak majd a nézők, ami valóságos „motorcsónak”.

Női 50 méter mellen Fángli Henrietta 30.70 másodperces egyéni csúccsal a 32. lett, míg a férfiaknál ugyanebben a számban Gál Olivér 27.71-gyel az 52. lett.

Elolvasom a cikket